A Kereszténydemokrata Néppárt ajándékcsomagjait vitte el a budapesti Bethesda Gyermekkórházba pénteken Dr. Simicskó István, a párt országgyűlési frakcióvezetője és Dr. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára.

Dr. Simicskó István az ajándékcsomagok átadása után elmondta,
szép hagyományt folytattak idén, hiszen a KDNP képviselői minden évben Mikuláskor adományokkal érkeznek a Bethesdába.
Három olyan hivatás van, amelyet különösen meg kell becsülni egy jól működő társadalomban: a rendvédelmisek, a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók. Ezt a programot a kormány az elmúlt tizenöt évben folyamatosan napirenden tartva igyekezett megvalósítani - jelezte.
Hozzáfűzte: nem haszontalan az az állami támogatás, amely az egyházak közösségszolgáló erejét és szerepét növelte. Példaértékű és rendkívül jó szövetséges valamennyi bevett történelmi egyház, amely szociális intézményeket, iskolákat és kórházakat működtet – jelentette ki a frakcióvezető.
Dr. Latorcai Csaba arról számolt be, hogy az ajándékcsomagokat a KDNP és a frakció közös gyűjtéssel állította össze.
Azért jövünk évről évre a Bethesda Gyerekkórházba, mert itt csupa hőssel találkozunk;
hősök azok az egészségügyi dolgozók, akik az év 365 napján erejüket megfeszítve dolgoznak a legelesettebbekért, de azok a beteg kisgyermekek is, akik sokszor hetekig vagy hónapokig fekszenek az intézmény falai között, várva a gyógyulást – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Kiemelte azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a családokat, illetve a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat segítik, példaként a kereszténydemokrata kezdeményezésre bevezetett családi adókedvezményt és a családi csődvédelmet említve. Megjegyezte azonban, hogy nemcsak a társadalom egészét kell segíteni, hanem konkrét családokat is, ennek érdekében a KDNP évről évre gyűjtést szervez tagjai között.
Tele vagyunk javaslatokkal, amelyeket a következő évben meg kívánunk valósítani, hogy társadalmi téren hogyan tudjuk segíteni a családokat, a fiatalokat, a gyermekeket, a rászorulókat
– hangsúlyozta az ügyvezető alelnök.
Dr. Velkey György, a Bethesda főigazgatója arról beszélt, hogy a KDNP-nek és a gyermekkórháznak közösek az ideái, amelyek mentén más-más terepen dolgoznak. A Magyarországi Református Egyház által fenntartott Bethesda Gyermekkórházban évente mintegy kétszázezer gyermeket látnak el a súlyos égett betegektől a pszichés zavarokkal küzdő gyerekekig. Nagy öröm, hogy az intézmény számíthat a keresztény vezetők segítségére – mondta a főigazgató.
Dr. Tamásné Bese Nóra főigazgató-helyettes kiemelte, a Bethesda több mint kórház: a gyerekek és a családok minden szükségét próbálják betölteni, messze túl a gyógyításon. A Mikulás estéje annak a szimbóluma is, hogy nemcsak gyógyítanak, hanem minden tudásukkal és a szemléletükkel szeretnének adni.
(A képre kattintva fotógaléria érhető el!)
