Küldetésünk középpontjában a keresztény szolidaritás áll. Ma Tbilisziben ezt úgy fejezzük ki, hogy osztozunk a georgiai nép gyászában, akik végső búcsút vesznek szeretett lelki vezetőjüktől, Őszentsége II. Ilija pátriárkától, a Georgiai Ortodox Egyház katolikoszától – írta közösségi oldalán vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

Azbej Tristan hangsúlyozta: a pátriárka keddi halála nemcsak egyházának, hanem az egész keresztény világnak is súlyos veszteség. II. Ilija közel öt évtizeden át vezette egyházát, és erőt adott népének a változások és háborúk idején is.
Szomorú, de megtisztelő kötelességemnek eleget téve fejeztem ki részvétemet Magyarország Kormánya és a magyar emberek nevében az egyháznak és a gyászoló georgiai népnek – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

