Fülöp Attila: A kormányzat megbecsüli az idős embereket

A kormányzat megbecsüli az idős embereket – hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Hajdúböszörményben.

FülöpFülöp Attila a helyi idősek idén húszéves tanácsa által szervezett térségi idősügyi konferencián azt mondta, ez a megbecsülés egyrész anyagi, ami a nyugdíjakban testesül meg.

Felidézte, hogy tavaly 18,5 százalék volt a nyugdíjemelés mértéke, idén pedig 6 százalékos.

Februárban kifizették a 13. havi nyugdíjat is, amit a baloldali kormány vett el az idős emberektől”

– mondta.

A Fidesz-KDNP kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, de a pénz nem minden, az idősgondoskodásban, az idős emberek életminőségének megőrzése érdekében a kormány, az önkormányzatok, a családok, az egyházak és a civil szervezetek összefogására van szükség – ecsetelte.

Utóbbira jó példa Hajdúböszörmény, ahol nagy hagyománya van az idősekről való gondoskodásnak, nem elhanyagolhatóan a két évtizede működő helyi idősek tanácsának – tette hozzá.

A kormány továbbra is finanszírozza a széles háló kiépítését az idősgondozásban. Évente 90 milliárd forintot fordítanak a 60 ezer bentlakásos idősotthoni férőhelyek finanszírozására. 2010 óta több mint ötezer ilyen férőhely nyílt meg, de szándékukban van növelni ezt a számot. Mindez csak akkor folytatódhat, ha békében, együttműködve tudunk élni, ezért fontos, hogy mielőbb béke legyen a térségben”

– mondta.

A harcos hajdúk után itt vannak a gondoskodó hajdúk – vont párhuzamot Fülöp Attila az egykori harcosok és a mai idősek tanácsa tagjai között.

Kiss Attila (Fidesz-KDNP), Hajdúböszörmény polgármestere köszöntötte a 2004-ben alakult tanács alapító tagjait, illetve megemlékezett az időközben elhunytakról.

Azt mondta, a városi idősek tanácsa nemcsak a hajdúböszörményi idősek problémáival foglalkozik, hanem felkarolja a Hajdúvárosokban élőket is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!