Fülöp Attila: Több mint háromszor annyi településen működik bölcsődei szolgáltatás, mint 2010-ben

Az elmúlt időszak kiterjesztett bölcsődefejlesztési programjának köszönhetően Magyarországon jelenleg 1130 településen elérhető bölcsődei szolgáltatás, három és félszer több helyen, mint 2010-ben – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátorban.

FülöpFülöp Attila a Nyíregyházi Egyházmegye mintegy 680 millió forintos beruházással felépített új görögkatolikus bölcsődéjének átadásán arról beszélt, hasonló nagyságrendben emelkedett az intézményi férőhelyek száma is, a tizennégy évvel ezelőttihez képest kétszer annyi, összesen 65 ezer bölcsődei férőhely áll most rendelkezésre az országban.

A családok megmaradása a nemzet megmaradásának záloga, ezért kiemelten fontos terület a kormány számára a családpolitika fejlesztése, valamint a gyermeket vállaló családok segítése”

– hangsúlyozta az államtitkár.

Kifejtette, a bölcsőde az élet születésének, az élet első lépéseinek a szimbóluma, annak boldogságát hordozza. Minden bölcsődei férőhely a családpolitikának segítség, és egyben azoknak a szülőknek, édesanyáknak, akik a gyermekvállalás, majd a gyermekük születése után dolgozni szeretnének – tette hozzá.

Minden megszületett gyermek sikere a családpolitika sikere, az az alapvető kérdés ahhoz, hogy bármi mást sikerre tudjunk vinni”

– fogalmazott Fülöp Attila, megerősítve, ha ez megvan, akkor esély van az élet más dolgaiban, küzdelmeiben eredményesnek lenni.

Rámutatott, minden megszületett gyermek a nemzetnek az örök ünnepe is, hiszen a gyermek viszi tovább a családok, azok pedig a magyar nemzet nevét.

Az államtitkár beszédében megköszönte az egyházaknak az oktatási-nevelési intézmények építésében végzett munkáját, emlékeztetve arra, az egyházak a gondoskodáspolitikát nemcsak feladatként, hanem misszióként értelmezik.

Az eseményen Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az elmúlt hat évben húsz bölcsőde épült a nyírbátori központú választókerületben több mint ötmilliárd forintos beruházással, az intézmények közül öt egyházi fenntartásban van.

Az ünnepségen jelen volt Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés KDNP-s elnöke, Román István főispán és Máté Antal, Nyírbátor polgármestere.

A város új, négy csoportszobás bölcsődéjében 48 gyermeket tudnak elhelyezni, az intézményt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert, vissza nem térítendő támogatásból építtette meg az egyházmegye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!