Amikor már a saját médiájuk sem hallgat, akkor tényleg baj van! – reagált a KDNP EP-képviselője közösségi oldalán arra, hogy a Politico cikke szerint Ursula von der Leyen diktatórikus eszközökkel irányítja az Európai Bizottságot. Hölvényi György rámutatott: „Magyarország jelenlegi kormánya tud nemet mondani az Európai Bizottságnak, a Tisza viszont nem mondhat nemet Brüsszelnek, és ez a lényeg!”

A Politico – a brüsszeli elit vezető médiája – arról írt, hogy Nicolas Schmit, volt luxemburgi biztos szerint a Bizottság működése mára erősen központosítottá vált, aminek következtében a biztosok nagy részét „gyakorlatilag elnémították”. Vagyis nincs valódi, érdemi szerepük a döntéshozatalban, ami nem jó Európának.
Ezt mi már évek óta mondjuk és tapasztaljuk: Ursula von der Leyen vezetési stílusa diktatórikus, most pedig már egy volt uniós biztos mondja ki, hogyan működik mindez belülről – hangsúlyozta Hölvényi György.
Felvetette: tényleg idáig süllyesztették az Európai Bizottságot? Azt az intézményt, amelynek a szerződések őrének kellene lennie, és amelynek az lenne a feladata, hogy az európai emberek érdekeit szolgálja, valamint végrehajtsa az állam- és kormányfők által vezetett Európai Tanács döntéseit.
Ehhez képest mi maradt mára? Pénzügyi zsarolás, válogatott politikai és jogi nyomásgyakorlás – állapította meg az EP-képviselő. Leszögezte:
a Bizottság elnöki posztja valóban rendkívül bonyolult és felelősségteljes, de ez nem jelenthet felhatalmazást arra, hogy amit Ursula von der Leyen és szűk csapata kitalál, azt viták nélkül, erőből, mindenkire, adott esetben Európa 450 millió állampolgárára rákényszerítsék.
Évek óta a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogyan működik ez a rendszer – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte: itt válik igazán fontossá a különbség: Magyarország jelenlegi kormánya adott esetben tárgyal, ellenáll, vitatkozik. Magyarország érdekében tud nemet mondani. A Tisza viszont nem mond és nem is mondhat nemet Brüsszelnek, és ez a lényeg!
