Kiállítással tisztelgett nagy elődei előtt a KDNP Csurgón

Latorcai Csaba volt a díszvendége a felújított közösségi ház hivatalos átadásának április 30-án Csurgón. A beruházás 600 millió forintból valósult meg. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az eseményen hangsúlyozta, hogy „Magyarország példát mutat: miközben tőlünk keletre fegyverek ropognak, Nyugat-Európa jelentős részén eluralkodott a háborús hangulat, mi, magyarok az egész kontinenst sújtó gazdasági nehézségek ellenére is építkezünk, és közben minden rendelkezésre álló eszközzel szorgalmazzuk a békét”.

LatorcaiSzászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azzal összefüggésben, hogy Csurgó az elmúlt öt évben rekordmértékű, mintegy 6,6 milliárd forint központi támogatást kapott tervei megvalósításához, Széchenyi Istvánt idézve azt mondta: „a tett az első, a szó a második”.

Latorcai

A közösségi ház ünnepélyes átadását követően Latorcai Csaba egy úgynevezett roll-up kiállítást is megnyitott (lásd képünkön), melyre az egyik első emeleti teremben került sor. A Kereszténydemokrata Néppárt ezzel a tárlattal kívánt tisztelegni nagy elődei előtt. A KDNP ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta a június 9-ei választás tétjét. Mint emlékeztetett, az Európai Unió kereszténydemokrata alapító atyái a közösséget épp a kölcsönös együttműködés és a földrész békéjének fenntartása érdekében hívták életre.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!