Nagyváradra látogatott Vejkey Imre

„Testvéreim az Úrban! Csíkszereda szent hegyéről, Csíksomlyóról jövök” – így köszöntött mindenkit Vejkey Imre, a Magyar Országgyűlés imacsoportjának alapítója, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese váradi sajtótájékoztatóján.

Vejkey

A politikus a sajtótájékoztatót Biró Rozália polgármesterjelölttel közösen tartotta pünkösdvasárnap délután, az RMDSZ nagyváradi székházában. Vejkey Imre azon meggyőződésének adott hangot: a magyar kormány Európa őrállója, amely szellemi szabadságharcát vívja a sötétség erői ellen. A progresszív-liberális laboratóriumban ugyanis egy kártékony vírust fejlesztettek ki, mely ellen az Isten–haza– család hármas igazsága véd. Azt kívánta:

az idei választásokon a világosság képviselői győzedelmeskedjenek. Biró Rozália polgármesterjelölt azt emelte ki, mennyire fontos, hogy Váradnak ismét emberbarát, családközpontú vezetése legyen. 

Vejkey

Vejkey Imre ezután Biró Rozália és Szabó Ödön, a román parlament imacsoportjának alelnöke kíséretében a Collegium Varadinum székhelyére ment, ahol Jakab Ferenc, a VIDIFISZ elnöke várta őket, több fiatallal. A KDNP-es politikus beszélt nekik az Alaptörvény megszületéséről, majd meghívta őket a parlamentbe. A látogatás következő helyszíne a papi szeminárium kápolnája volt, ahol a Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség templombúcsúját tartotta. Az egybegyűlteket Vadas Krisztián parókus köszöntötte. Szentbeszédében Zolcsák Miklós hajdúsámsoni parókus úgy fogalmazott: a megváltás művét pünkösd teljesíti be. Földi zarándokutunkat járjuk, miközben éltető erőként betölt minket a Szentlélek.

Nem könnyű ez a damaszkuszi út, de minél inkább vívjuk keresztény harcainkat, annál több kegyelmet kapunk Istentől

– fejtette ki Zolcsák Miklós.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!