Ötszázmillió forintból kívül-belül megújul a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola, szebb és korszerűbb körülmények fogadják majd a tanárokat és a diákokat – jelentette be pénteki, tapolcai sajtótájékoztatóján a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.

Navracsics Tibor úgy fogalmazott, az épület állaga komoly aggályokat vet fel, ezért fontos az intézmény felújítása, mely egyben a városképet is meghatározza majd.
Fenyvesi Zoltán, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója közölte, még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején megvalósul a felújítás; 460 millió forintért megújul az épület, tizenegymillió forint értékben bútorokat, húszmillió forintért pedig hangszereket vásárolnak.
Haga Kálmán, a zeneiskola igazgatója elmondta, tizenkét fuvolát, egy basszus fuvolát, nyolc klarinétot, nyolc trombitát, négy altszaxofont, egy gyakorló-, egy tenorkürtöt, egy harsonát, hat hegedűt, két brácsát, négy csellót és tizenöt fajta ütőhangszert vásároltak, így a régi, elhasználódott hangszerparkot tudják megújítani.
Lamperth Tamás, a Balatonfüredi Tankerületi Központ osztályvezetőjének ismertetése szerint az 1920-ban épült iskolának megújul az elektromos hálózata, a pinceszinten lévő hangversenyterme, továbbá klimatizálják az épületet, melynek megújulnak a belső terei és a homlokzata is.
