Magyar Péter hallgat arról, hogy az ukránok nem engedik a kőolajszállítást Magyarországra, mert képtelen rá, hogy kiálljon a nemzeti érdekekért, és nem azért kapja külföldről a támogatást, hogy saját gondolatai legyenek – mondta Rétvári Bence államtitkár kedden az Igazság órája című online műsorban.
A jogi helyzet teljesen tiszta, Magyarországnak hatályos szállítási szerződése van, amelyben Ukrajna garantálja, hogy a nemzetközi szállítások a területén akadálytalanul végighaladhatnak – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Hozzáfűzte, Magyarországnak is ez az érdeke, mert az ország működéséhez szükség van a kőolajra. Az Európai Unió viszont nem áll ki Magyarország mellett, mert
a jogot a politika felülírja, és most az a politika, hogy mindenben Ukrajna aktuális álláspontja számít.
„Brüsszelben egy iszonyatosan korrupt vezetés van”, amely az Ukrajna felosztásától nagy nyereséget remélő cégek zsebében van, és abból gondolják a legnagyobb pénzt bezsebelni, hogy felosztják Ukrajna földterületeit, ásványi anyagait, gazdaságát és piacát – mutatott rá Rétvári Bence. Kiemelte,
ha egy ország a józan ész hangján próbál megszólalni, azt megpróbálják megfélemlíteni, kiközösíteni.
Mivel látják, hogy ez nem sikerül, mert „Orbán Viktort nem lehet meghajlítani”, akkor keresnek valaki mást, akire le lehet cserélni; lecserélik akkor Magyar Péterre” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Leszögezte, Magyarország nem küld fegyvert, lőszert, katonát. Aki ukrán emberként segítségre szorul, azon segítünk, Magyarország többmilliárd forintos segítséget nyújtott Ukrajnának – emlékeztetett Rétvári Bence. Kijelentette,
a háború fenntartásában az ukrán vezetők érdekeltek, akik sok olyan politikai döntést hoztak, ami háborúba vitte Ukrajnát.
Az elmúlt négy év bebizonyította, hogy a háború fékezi a gazdaságot, Európa minden lehetséges pénzét Ukrajnának adja, sőt hitelt is felvesz erre a célra. „Ez a pénz elégett, arany budi lett belőle, és nem lesz belőle gazdasági növekedés” – jegyezte meg az államtitkár.
Közölte, ez a háború nagyon sok negatívummal jár számunkra, és csak Orbán Viktor képes arra, hogy Magyarországot kívül tartsa ezen.
