Simicskó István: Az alkotó hazafiság szolgálja a közösséget

Az alkotó hazafiság szolgálja a közösséget – idézte Klebelsberg Kuno gondolatát a KDNP frakcióvezetője a Csongrád-Csanád vármegyei Újszentivánon szerdán.

SimicskóSimicskó István a teljes egészében megújított Petőfi utcai játszótér átadásán úgy fogalmazott, minden olyan közösségi tér fontos, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a gyerekek és felnőttek méltó körülmények között találkozhassanak.

A 2100 lakosú Újszentiván azon települések közé tartozik, amelyek lélekszáma bővül, mivel sokan költöznek ki Szegedről. Ez azt mutatja, a falu élhető, vonzó. A községet polgármesterként irányító Bodó Imre pedig sokat tett az itt lakók életminőségének javításáért”

– mondta a kereszténydemokrata politikus.

Simicskó

Simicskó István kifejtette, Bodó Imre személyében - aki nyolc éven át képviselőtársa volt az országgyűlésben - kiváló, tisztességes embert ismert meg.

Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő azt mondta, az európai uniós és önkormányzati választásokat megelőző – nem ritkán a gyűlölködéstől sem mentes – kampány idején nem könnyű a nap mint nap a településükért tenni akarok dolga. Amikor ez a csatazaj elmúlik, tucatjával készülnek el azok a fejlesztések, amelyek az itt élők érdekeit szolgálják.

A képviselő úgy fogalmazott, bízik abban, hogy

az újszentivániak bölcsen döntenek, és a település fejlődése folytatódhat tovább.”

SimicskóBodó Imre (független) polgármester közölte, a Petőfi utcai játszóteret 125 millió forint uniós támogatásból építették teljesen újjá. A korábbi, elavult, az előírásoknak sem megfelelő játszótéren nem voltak a háromévesnél fiatalabbak számára játékok. A fejlesztés során növelték a játékok számát, és a kicsik mellett a játszótér más korosztálynak – az újonnan kialakított drótkötélpálya révén – a tizenéveseknek is kikapcsolódást kínál. A játszótéren egy inkluzív játékot is elhelyeztek, így a mozgásukban korlátozott és épp gyermekek együtt játszhatnak.

A játszótér mellett megújult a közpark is, 1300 növényt ültettek el, így a közösségi tér nemcsak a gyermekek számára lesz találkozási hely, hanem az őket kísérő szülőknek, nagyszülőknek is”

– mondta a polgármester.

Simicskó

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!