A jó magyar szakembereknek köszönhetően Magyarország vonzóvá vált a beruházók számára is - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumban, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum komplex fejlesztése programban megvalósuló beruházás alapkövének és időkapszulájának ünnepélyes letételén.

A szakképzés 4.0 stratégia megvalósítása társadalmi sztereotípiákat bont le, és bebizonyítja, hogy egy szakma megszerzése hivatást, karriert, sikert és szabadságot jelent – mondta Varga-Bajusz Veronika. Hozzáfűzte, a magyar szakképzésben tanuló diákok motiváltak, világszínvonalú képzést kapnak, szakmájuk birtokában pedig biztosak lehetnek abban, hogy megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Ezt mutatja az is, hogy az OECD rangsorában a magyar szakképzés bronzérmes a munkaerőpiaci megfelelőségben.
A szakképzésben tanuló diákok biztosak lehetnek abban, hogy kellő alapot kapnak ahhoz, ha továbbtanulnak, egyetemre mennek ott is megállják a helyüket. Nem véletlen, hogy ma már tíz általános iskolásból hatan a technikumot választják
– jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Kitért arra is, hogy nem engedik el a szakmát tanulók kezét azt követően sem, ha már végeztek. Erről szól az akár háromszázezer forintot is elérő pályakezdési juttatás, továbbá a munkáshitel, amelynek lehetőségével már több mint harmincezer fiatal élt.
A 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum számára több mint 7,7 milliárd forint áll rendelkezésre, megújul az iskola jelenlegi épülete, gazdagodik egy új szárnnyal, új eszközöket, gépeket, bútorokat szereznek be. A Gundel Technikum a mai kor követelményeinek megfelelő iskolává válik – fejtette ki az államtitkár.
A technikum névadójáról elmondta, Gundel Károly a magyar vendéglátás történetének egyik legnagyobb reformere. A Gundel név önálló fogalom, a magyar konyha és a magyar vendéglátás kiválóságát testesíti meg, és a technikumnak hűnek kell lennie névadójához.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen közölte, a kivitelezésre fordítható mintegy hatmilliárd forint forrás lehetővé teszi, hogy az intézmény funkcionalitását biztosítsák, és lehetővé válik a gazdaságos működtetés, a jelentős energiamegtakarítás.
