– „Úgy vagyon mi dolgunk, mintha Aegyiptomban, Babylonnak tornyát épitnénk hazánkban” – írta híres Mária-énekében Lancsics Bonifác költő a XVI.-XVII. század fordulóján. A modern kereszténydemokrata politika hogyan enyhíti ezt a megosztottságot Trianon után száz évvel?

– Kereszténydemokrata szemmel a megosztottság mindig ott kezdődik, ahol az „ego” fontosabb, mint a „mi közös küldetésünk”. Bábel logikája is ez. Ne feledjük, Bábel ott épül, ahol az ember Isten nélkül akar nagyot alkotni, pünkösd pedig ott születik, ahol a Szentlélek közös nyelvet ad. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők.” (Zsolt 127) Magyarország Szent István királyunk óta az Úr kegyelméből épült. A XX. századi valóság pedig az, hogy Hazánkra lecsaptak a sötét erők ordasai, ez vezetett Trianonhoz. Egy évszázad kellett, hogy a nemzeti-keresztény kormány a határok fölött újraegyesítse a nemzetet.

Kimondtuk, hogy a magyar nemzet nem térképi kérdés, hanem lelki, kulturális és történelmi közösség.

A megosztottság helyett újra egység lett, egy új pünkösd a magyarság számára. Hogy ez nem tetszik Brüsszelnek, és az ő magyar csatlósainak, az szívük joga… De nekünk Magyarország akkor is az első!

– Kölcsey is rámutatott a belső ellenségeskedés károsságára, azt kérdezve: „Hányszor támadt tennfiad/Szép hazám kebledre”… Ma, amikor a haza keblére támadók lelkes hazafinak reklámozzák magukat, hogyan érvényesülhet a normalitás?

– Kölcsey figyelmeztetése ma is fájdalmasan aktuális, ugyanis nem mindenki hazafi, aki annak mondja magát. Az Úr óva intsen bennünket attól, hogy a báránybőrbe bújt farkasok hatalomra kerüljenek. Honnan ismered fel őket? Onnan, hogy hangos szóval, morális felsőbbrendűséget színlelve támadnak a haza keblére, valójában azonban a nemzeti-keresztény Magyarországot nem megőrizni akarják, hanem szétmarcangolni. Miért nem tetszik nekik a nemzeti-keresztény Magyar Állam? Mert ők Európai Egyesült Államokat akarnak építeni, ennek megvalósulása legfőbb akadályát pedig a nemzeti és keresztény értékek fennállásában látják. Mi velük szemben pedig nemzeti-keresztény Magyarországot építünk.

Mi velük szemben nem Bábel tornyát építjük, hanem egy olyan nemzeti közösséget, amelynek van alapja, iránya és lelke.

Ez a mi kormányzati stratégiánk, ez a mi nemzetmegtartó erőnk. Ne engedjünk a külső befolyásnak! Ne engedjük, hogy egy újabb Trianon legyen!

– A Brüsszelből ukázokat osztó politiusoknak csak „térkép e táj”, amit ők látnak, az föntről „pusztitandó vasút, vagy gyárüzem”, mi viszont látjuk itt az „erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat”. Hogyan tudjuk fiataljainkat bátorítani arra, hogy ezeket az értékeket ne tévesszék össze a nárcisztikus önimádattal?

– Úgy, hogy megtanítjuk őket különbséget tenni a szeretet és az önimádat között. Nemzeti-keresztény szemmel a Haza nem díszlet és nem selfie-háttér, hanem örökség és felelősség. A nárcisztikus ember azt mondja „nézzetek engem” – a hazaszerető viszont azt „nézzétek, amit kaptunk, és őrizzük meg együtt”. A Brüsszelből néző politikának és az ő magyar csatlósainak valóban csak térkép e táj. Mi viszont arcokat látunk. Erdőt látunk, amit nagyapánk ültetett. Szőlőt látunk, amit kezeink gondoznak, és sírokat látunk, amelyek emlékeztetnek, hogy nem mi vagyunk az elsők és nem is az utolsók. Ez nem romantika, ez maga valóság.

A fiatalokat erre a valóságra akkor tudjuk eredményesen hívni, ha megmutatjuk és elmagyarázzuk nekik, hogy a teremtett világ szeretete nem divat, hanem hivatás, a magyar nemzethez tartozás pedig nem önfényezés, hanem szolgálat.

Tanítsuk meg a fiatalokat arra, hogy az érték nem attól érték, mert én választottam, hanem attól, hogy ősidőktől ránk lett bízva. Őrizzük hát!