A Diaszpóra Program idén ezer, tíz és huszonöt év közötti, a nagyvilágban élő magyar vagy magyar gyökerű fiatalnak teremt lehetőséget magyarországi táborozásra, arra, hogy megerősítse kapcsolatát a magyar nyelvvel, kultúrával és közösséggel – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborban tartott sajtótájékoztatón.

Nacsa Lőrinc emlékeztetett, a program tíz éve indult, célja hogy a diaszpórában élő fiatalokat, akiknek jelentős része még soha nem járt az anyaországban, eljuttassa ide, és közösségben, egy értékes program keretében egy hetet eltöltsenek.
Sok esetben olyan fiatalokról van szó, akik akár több ezer kilométerre élnek Magyarországtól.
A táboroztatás során megismertetik velük a Kárpát-medencei magyar történelmet, kultúrát, a meghatározó hagyományainkat és az épített örökséget, valamint elősegítik, hogy a diaszpórában élő magyar fiatalok közösségi kapcsolatokat alakítsanak ki a Kárpát-medencében élő magyar fiatalokkal – tette hozzá az államtitkár.
Megjegyezte, az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.
Nyilvánvalóan segítjük a diaszpóra és az anyaország kapcsolatát is, hiszen ez a program évről évre megerősíti Magyarország és azon diaszpóraszervezetek kapcsolatát, ahonnan a fiatalok érkeznek. Reményük és tapasztalatuk az, hogy a programból visszaérkező fiatalok aktívabbak lesznek a saját közösségeikben is – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.
Fontosnak nevezte, hogy olyan közösségi élményben legyen része az ide érkezőknek, ami megerősíti őket magyarságukban. Ez mindenki számára támogatható, és fontos, hogy a nemzetpolitikai eredményeket ne hagyjuk veszni.
A 2026-os áprilisi országgyűlési választásokon a nemzetpolitika is kockán forog
– hangsúlyozta Nacsa Lőrinc. Szerinte a nemzetpolitikának továbbra is azon kell dolgoznia, hogy magyart a magyarral összekapcsoljon, nem pedig hogy szétválasszon és egymásnak ugrasszon.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke arról beszélt, 2016 óta fiatalok ezrei érkezhettek Magyarországra a világ legkülönbözőbb pontjairól. A Diszapóra Programban csak az elmúlt évben mintegy hétszáz fiatal fordult meg Sátoraljaújhelyen, akik 33 országból érkeztek. „Ez is mutatja, hogy mi magyarok világnemzet vagyunk”.
A programba csütörtöktől lehet jelentkezni egészen március 23-áig a Kárpát-medencén kívüli országokban élő 10 és 25 év közötti magyar fiataloknak. Nekik egy ajánlólevelet is csatolni kell a jelentkezéshez, amivel igazolni tudják azt, hogy egy magyar diaszpóraközösségben aktív szerepet töltenek be. Ez lehet cserkészcsapat, vasárnapi iskola vagy magyar egyházi közösség.
Az első alkalom a csíksomlyói búcsú lesz, de nyáron további tematikus táborokkal várják a fiatalokat, többségében Sátoraljaújhelyben. Budapesten is töltenek el időt a táborozók, és cél, hogy egy további külhoni helyszínre is ellátogassanak – mondta Csáky Csongor.
Rámutatott, a szülőknek fontos, hogy olyan országba érkeznek a gyermekeik, ahol biztonságban lesznek.
A Diaszpóra Programba a Rákóczi Szövetség honlapján lehet jelentkezni.
