A siklósi alapszervezet számára nagyon fontos az együttműködés a többi értékalapú helyi szervezettel, hiszen azt vallják: a keresztény értékek és érdekek védelme nélkülözhetetlen, nem „csak” Európában, hanem közvetlen környezetünkben is, ehhez pedig összefogásra van szükség.
A siklósi KDNP alapszervezetnek 18 tagja és nyolc pártoló tagja van, minden korosztály képviselteti magát a csapatban, de nagyon várják fiatalok jelentkezését.
A több évtizedes múltra visszatekintő szervezet elnöke 1996. óta Varga Tibor. Negyedévente tartanak taggyűlést, de gyakorlatilag napi szinten találkoznak egymással, rendszeresen megbeszélik a helyi ügyeket.
A Baranya vármegyei kisváros nyolc fős képviselő-testülete egy képviselő kivételével kormánypárti, két alpolgármester pedig KDNP-tag is. A KDNP alapszervezet nagyon jó a kapcsolatot ápol a siklósi Fidesszel, az összes rendezvényükön részt vesznek.
Együttműködnek minden értékalapú civil kezdeményezéssel, amely előre viszi a város közösségét, így például a Máltai Szeretetszolgálattal is, a helyi rászorultak segítésében.
Két évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötöttek a lokálpatrióta Várunkért és Városunkért Egyesülettel, amellyel közösen is szerveznek programokat. A Fogadj örökbe egy keresztet! akcióban minden helyi feszületet felújíttattak, és állítottak egy újat is.