A tűzoltók biztonságot adnak, a rómaiak óta társadalmi közbizalom övezi munkájukat, ezért a kormány igyekszik támogatni őket, javítani munkafeltételeiket – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Békés vármegyei Gyomaendrődön, egy felújított tűzoltóautó hivatalos átadásán.

Az elmúlt években a civil szervezetek közül a hazai önkéntes tűzoltó egyesületek kapták a legtöbb támogatást, több mint 1,8 milliárd forintot
– emelte ki Latorcai Csaba. Hozzáfűzte, száz új magyar tűzoltóautó állt forgalomba, és elkezdődött egy új ruha- és sisakfejlesztés is, amely tovább növeli majd a tűzoltók biztonságát veszélyhelyzetben, emellett igyekeznek a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket is felhasználni elsősorban az oktatás és a megelőzés során.
Magyarországon 105 tűzoltó parancsnokság, negyven katasztrófavédelmi örs, hatvan önkormányzati-, 66 létesítményi tűzoltóság és hétszáz önkéntes tűzoltóegyesület van – közölte az államtitkár. Megjegyezte, 2010-ben előfordult, hogy egy tűzoltóautó negyven perc alatt ért ki a helyszínre, ez mára az ország területének hetven százalékán tíz; harminc százalékán 25 percen belülre csökkent.
Már a rómaiak is azt mondták, ahol a fájdalom, ott a tűzoltó – emlékeztetett a kereszténydemokrata politikus, hangsúlyozva, nemcsak tűznél, hanem „ha jön a víz, ha tombol a szél, ha közlekedési baleset történik”, akkor is ott vannak, és nemcsak a bajban segítenek, hanem a megelőzésben is részt vesznek. Ők voltak a civilség megalapítói is – tette hozzá. Leszögezte:
a tűzoltók életüket, testi épségüket is veszélyeztetik a mi biztonságunk érdekében, és kulcsfontosságú az a munka és társadalmi összefogás, amely megvalósul a katasztrófák megelőzése, csökkentése és a tűzoltás tekintetében.
