Nem szabad elfelejteni, hogyan lehet elkerülni a csapásokat, és Magyarországnak távol kell tartania magát minden háborútól, „mert nem szeretnénk, hogy a 21. században újabb tömegsírok és katonai temetők nyíljanak Európában” – fogalmazott Rétvári Bence.

Felidézte: a kommunista diktatúra idején a polgári társadalom szétverésének egyik eszköze volt az egyház és a hit kiszorítása az iskolákból és a nevelésből. A 20. század történelmi tapasztalata azt mutatja, hogy a háborúk nemcsak közvetlen pusztítást okoznak, hanem teret nyitnak a szélsőséges ideológiák előtt is – tette hozzá az államtitkár.

Rámutatott arra, hogy az első világháború felborította Európa korábbi társadalmi rendjét és értékvilágát, meggyengítette Németországot és Oroszországot, ahol a szélsőséges ideológiák – a nácizmus és a kommunizmus – táptalajra találtak. Ha nem lett volna háború, akkor a 20. században sem a kommunizmus, sem a nácizmus nem tudott volna gyökeret verni.

A háború pusztítása mellett a hatalomra került szélsőséges rendszerek évtizedeken át sújtották Európát, összességében százmilliós áldozatot követelve

– mondta a kereszténydemokrata politikus. Emlékeztetett arra is, hogy magyarok százezreit hurcolták el málenkij robotra Szibériába, sok család több hozzátartozóját is elveszítette a holokauszt során, és kevés az olyan magyar család, amelyet ne érintett volna az első világháborút lezáró békediktátum következménye.

Soha nem azok indulnak a háborúba, akik arról döntenek, hanem másokat küldenek a harcmezőre.

Ezért Magyarországnak arra kell törekednie, hogy ne csatlakozzon semmilyen háborús előkészülethez, ne fordítson pénzt háborúra, és ne küldjön katonákat hadba, ugyanakkor őrizze meg a haza védelmét és biztonságát – szögezte le Rétvári Bence.

Kijelentette, a 20. század tanulsága az, hogy a háborúk közvetlenül és közvetve is mérhetetlen emberi szenvedést okoznak: családokat tesznek tönkre, és olyan ideológiákat szabadítanak a polgári társadalomra, amelyek elveszik az emberek tulajdonát, jövőjét és a tanulás lehetőségét.

Egy évszázaddal később az a kötelességünk, hogy Magyarország semmilyen háborúban ne vegyen részt – hangoztatta az államtitkár.

Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója azt mondta, kötelességünk beszélni a szovjet fogság egykori áldozatairól. Azokra emlékezünk, akiket ártatlanul szakítottak ki az otthonukból, a családjukból és az életükből. A második világháború során és az azt követő időszakban nagyjából egymillió magyar katona került szovjet fogságba, mellettük több százezer civilt hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba, sokakat pedig koholt vádak alapján politikai elítéltként küldtek a Gulág táboraiba.

Közéjük tartozott Kovács Béla, a Független Kisgazdapárt főtitkára is, akit 1947. február 25-én tartóztattak le és hurcoltak el a megszálló hatóságok – emlékeztetett a főigazgató. Hozzátette, Kovács Béla sorsa az igazságtalan meghurcolás, a koholt vádak és a jogtiprás jelképévé vált, valamint annak a folyamatnak a szimbólumává, amelynek során a kommunista diktatúra felszámolta a politikai pluralizmust és megfélemlítette a magyar társadalmat.

Kovács Béla mintegy kilenc év fogság után, 1956-ban térhetett haza, és 1959-ben, 51 éves korában hunyt el. Lefoglalt iratai és igazolványai harminc évvel ezelőtt kerültek vissza Magyarországra; ezek jelenleg is megtekinthetők az MNM állandó kiállításán – közölte a főigazgató.

Kiemelte, hogy az elhurcoltak egyharmada soha nem térhetett haza, a túlélők közül pedig sokan csak néhány évvel élték túl a megpróbáltatásokat. A szocializmus évtizedei kényszerű hallgatásra ítélték az érintetteket, ezért az utódok kötelessége, hogy beszéljenek a történtekről. Az MNM küldetésének tekinti, hogy a szovjet fogság történetét méltó módon mutassa be a mai és a következő generációknak.