Szászfalvi László: A béke és a migráció az európai parlamenti választás tétje

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője kedden napirend előtt a parlamentben azt hangsúlyozta: a közelgő európai parlamenti választás tétje a háború és béke kérdése mellett az is, „sikerül-e megtörni a bevándorláspárti elit egyeduralmát”, amelyik nemrégiben olyan migrációs és menekültügyi paktumot szavazott meg, ami nem a megoldás, hanem a probléma része, rányomva a pecsétet a Soros-tervre, évi egymillió migráns beengedésére.

Szászfalvi

Európának a saját kihívásaira európai, keresztény értékeken alapuló választ kell adni, nem pedig globalista érdekcsoportok és embercsempész-hálózatok zsarolásának kitenni az európai embereket – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő.

Azt hangsúlyozta:

ebben a magyar kormány példát mutatott a korábbi időszakban is, hiszen oda viszi a segítséget, ahol szükség van rá, eközben pedig az ország történetének legnagyobb humanitárius segélyakciójában támogatja az ukrajnai háború miatt arra rászorulókat.”

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke válaszában azt emelte ki: húsz évvel uniós csatlakozásunk után azt látjuk, hogy „az Európai Unió vezetői nem hisznek az európai emberekben”, abban, hogy rájuk alapozva lehet építeni a kontinens jövőjét, így nem az ő családjaikban született gyermekekkel, hanem népességimporttal oldanák meg a földrész demográfiai problémáit.

Nem érték nekik az európai kultúra és az európai civilizáció”

– jelentette ki, szörnyűnek nevezve, hogy brüsszeli vezetők „egy távolról jövő, iszlám gyökerű kultúrára” cserélnék közös örökségünket, és ezzel a váltással biztosítanák, „hogy a baloldalnak legyen szavazóbázisa”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!