„Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior. ”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” műfaját.  A tévé általában már nem közvetíti. Az újságírók is elmennek. Üresek a széksorok.  A képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végzik. Mégis fontos szereplésnek számít, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Szólásaik majd mindig költőiek már a címűkben hordozzák az  állásfoglalást. A válaszok sem piskóták: félreérthetetlenül visszautasítják a vádaskodást, sötét múltra emlékeztetnek, szebb jelenről, s még szebb jövő reményével bíztatnak. Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – idézzük legutóbbi szónoklataikat.

A Nemzeti Együttműködési Alap 2013. évi működési pályázatain milyen támogatásban részesültek a nemzetiségi civil szervezetek?

STÁGEL BENCE (KDNP): – Államtitkár úr! A Nemzeti Együttműködési Alap létrehozásának egyik célja az volt, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek megőrizzék és erősítsék kulturális identitásukat. Ennek a nemzeti identitásnak a megőrzését kívánja elérni Magyarország a Kárpát-medencében élő szomszédos államok magyarsága számára, és ugyanúgy cél a Magyarországon élő nemzetiségek megfelelő támogatása is. A nemzetiségek jogairól szóló törvényünk szellemében Magyarország tiszteletben tartja az ország különböző vallási hagyományait, más népek szabadságát és kultúráját, vallja, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

– Államtitkár úr! Közösen valljuk azt, hogy valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad megvallásához és megőrzéséhez, valamint azt is, hogy a kulturális sokszínűség, a nyelvi különbözőség nem a megosztottság, hanem a gazdagodás forrásai. Magyarország következetesen védelemben részesíti a nemzetiségeket, és ennek jegyében elősegíti a kulturális autonómiájuk megvalósulását. Ennek a segítésnek a gyakorlati megnyilvánulása egy átlátható, az ország teljesítőképességéhez igazodó és szakmai alapokon nyugvó pályázati rendszer működtetése. Nemzetpolitikánk azonban csak akkor lesz hiteles és eredményes, ha kellően megbecsüljük a hazai nemzeti közösségeinket, és a nekik szánt támogatási keret pályázatait immáron a korábbi években tapasztalható késedelem nélkül és megfelelő ütemezéssel biztosítjuk. Kérdezem tehát:

• A Nemzeti Együttműködési Alap, azaz a NEA 2013. évi működési pályázatai alapján milyen támogatásban részesültek a nemzetiségi civil szervezetek?

+

HÖLVÉNYI GYÖRGY, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! A 2012. évben felállított pályázati rendszer hatékonyságát és fejlődőképességét mutatja, hogy az úgynevezett működési pályázatok sok késlekedés után ilyen korán sohasem kerültek közzétételre.

– Képviselő úr! A 2013. évi működési pályázatok eredményei már április közepén nyilvánosak voltak, így többek között a nemzetiségi civil szervezetek számára is megkönnyíti a gazdálkodásukban felhasználható források tervezését. Az új civiltörvény meghatározása szerint a Nemzeti Együttműködési Alap célja a civil önszerveződések működésének és szakmai tevékenységének támogatása, nemzeti összetartozásuk – valóban, ahogy képviselő úr is mondta – erősítése és a közjó kiteljesedésében vállalt szerepük segítése.

– Képviselő úr! A nemzetiségek érdekében munkálkodó civil szervezetek összesen 198 millió forint támogatást igényeltek. 101 civil szervezet közül 60 szervezet került a támogatottak közé. Több mint 60 millió forint összegben, juthatnak pluszforráshoz céljaik eléréséhez. Természetesen a nemzetiségek támogatása külön speciálisan, a terület sajátosságaira fókuszálva is megtörténik a Nemzeti Együttműködési Alappal is foglalkozó államtitkárságon belül.

Merre tovább Magyar Honvédség - avagy mi lesz a felelősökkel?

NÉMETH ZSOLT (Jobbik): – Miniszter úr! A Magyar Honvédség kritikus eszközállomány-elöregedése, kiárusítása, elhanyagolása ön előtt is ismert, hiszen nem olyan rég ön is arról nyilatkozott, hogy legkésőbb tíz év múlva a Gripenek kivételével a Magyar Honvédségnek semmilyen technikai eszköze nem lesz. Számtalan esetet lehetne említeni az elmúlt évtizedekből, amikor azt láthattuk, hogy a honvédségért felelős politikusok elherdálták, eltékozolták vagy kiárusították a honvédség vagyonát; gondolhatunk itt a felújított, majd Iraknak adományozott harcjárművekre vagy a megszüntetett tüzérdandárra, aminek tarackjait szétvágás után vasárban értékesítették. De mind közül talán a legismertebb a magyar helikopterek ügye: emlékezetes, hogy Németország 1995-ben húsz darab Mi-24 helikoptert ajándékozott Magyarország számára, ami jelentős felajánlásnak tekinthető. A szállítás során viszont már olyan hibák keletkezhettek, amelyeknek felelőseit mind a mai napig nem találjuk. Mivel ezek után a helikopterekkel senki nem törődött, 18 év teljes hanyag kezelése után a legtöbb helikopter nem több mára, mint ipari roncs.

– Miniszter úr! Nem állítom azt, hogy ha ezekkel a helikopterekkel úgy bánnak 1995-től, ahogy az előírások, a normális, az ország iránt felelősséget érző vezetőktől elvárható lett volna, akkor még ma is rendelkeznek elég üzemidővel, - bár nagyjavításuk után ez is elképzelhető -, de mégis jól példázza ez az eset a Magyar Honvédség és különösen a helikopterflotta sanyarú helyzetét. Mára alig maradt repülőképes helikopterünk, amelyek elengedhetetlenek lennének nemcsak a honvédség feladataihoz, de katasztrófahelyzet esetén is nagy szükség volna rájuk. Kérdezem tehát:

• Miért nincs felelőse az elmúlt évtizedek honvédséget érintő megkárosításának?
• Ki a felelős az ex-NDK-s húsz darab helikopter roncsokká változtatásában?
• Merre halad a Magyar Honvédség technikai állományának fejlesztése?
• Miért csak 2014 után várható döntés a már így is késő helikopter-beszerzések ügyében?

+

HENDE CSABA, honvédelmi miniszter: – Képviselő úr! Valóban, 1995-ben Németország 14 darab Mi-24D és 6 darab Mi-24P típusú harci helikoptert adott át hazánknak. Ezek közül kizárólag a P változatú helikoptereket tervezték rendszerbe állítani, míg a D változatúakat eleve alkatrészbázisnak szánta a honvédség. Egy 2011-ben lefolytatott érdemi vizsgálat végeredménye szerint a helikopterek állagromlását nem gondatlanság, hanem sajnos a rendelkezése álló források szűkössége eredményezte, így ebben az esetben – ismerve az előző kormányok honvédelmi vezetését – azt kell mondanunk, hogy szinte kivételesen sem büntetőjogi, sem más lépések megtételére sem indokunk, sem pedig módunk nem volt. Ennek ellenére igaza van a képviselő úrnak abban, hogy be kell pótolnunk mindazt a mulasztást, amit haditechnikánk kárára a megelőző ciklusok szocialista-SZDSZ-es kormányai felelőtlenül elkövettek.

– Képviselő úr! Helikopterképességünk fejlesztésére – a döntés súlyára is tekintettel – beszerzési eljárást kívánunk indítani, amelynek tartalmát valamennyi frakcióval egyeztetve fogjuk meghatározni, és ezt a Magyar Honvédség szempontjából hatalmas horderejű döntést a következő kormányra kívánjuk bízni. Egyben itt is jelzem, hogy légi szállítóképességünk fejlesztésének témájában május 22-ére négypárti egyeztetést hívtam össze, amelyre ezúton is tisztelettel hívom és várom az önök frakcióját is.

Miért nem a magyar buszgyártást támogatja a kormány?

LENHARDT BALÁZS (független): – A hazai Volán-buszoknak és BKV-buszoknak a műszaki állapotuk és életkoruk alapján elkerülhetetlen lenne a cseréjük, ami szép lassan el is kezdődik, de az az ellentét feloldhatatlan és feldolgozhatatlan. Miközben Orbán Viktor arról beszél nagyon szépen, hogy minden nemzetgazdaság a termelésre kell, hogy épüljön, és csak annak lesz jövője, aki saját produktumot, termékeket tud létrehozni, addig Budapesten majdnem 160 Mercedes-gyártású buszt adnak át ahelyett, hogy a magyar buszgyártást részesítenék előnyben.

– Államtitkár úr! A hazai piacra termelő gyártók közül a győri Kravtex-Kühne az utóbbi években 4 milliárd forintos beruházást hajtott végre. Tavaly ősszel mutatták be az új modelljüket, amihez egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével majdnem 130 millió forintos támogatást használtak fel az Új Széchenyi-tervből. A Budapesten és Kaposváron üzemet működtető NABI folyamatosan teljesít megrendeléseket külföldi piacokra, főleg az Egyesült Államokba, Los Angelesben és Floridában is futnak ilyen buszok közmegelégedésre. A minisztérium 2012. februári előterjesztésének megállapítása szerint a külföldről központi támogatással beszerzett autóbusz még harmadával olcsóbb beszerzés esetén is többe kerül a magyar államnak, mintha ha az ugyanolyan paraméterű, komfortfokozatú autóbuszt magyar gyártótól rendelné meg.

– Államtitkár úr! A magyar autóbuszok vételárának 16-18 százaléka közvetlenül megjelenik az államkasszában adó- és egyéb járulékbevételek formájában. A magyar buszok beszerzése tehát minden szempontból sokkal jobban megérné, és a munkahelyekről még nem is beszéltünk, a NABI számítása alapján egy hazai autóbusz gyártása évente 3-4 új munkahelyet érint, így 500 új hazai autóbusz beszerzése mintegy 2 ezer főnek biztosítana munkalehetőséget a magyar autóbusziparban. Ennek ellenére a kormány a Lengyelországban gyártott Rába-Volvóba fekteti a pénzt, miután visszavásárolta, és óriási sikerként az van kommunikálva, hogy Szegeden mintegy 13 Ikarus trolibuszt állítanak forgalomba, amit fele mértékben a Škoda gyárt; úgyhogy ez is egy botrány.

• Miért nem a magyar buszgyártást támogatja a kormány?

+

CZOMBA SÁNDOR, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! A nemzeti autóbuszprogram előkészítése során a kormány megvizsgálta a közösségi közlekedés gazdaságos újraszervezésének feltételeit mind gyártói, mind pedig üzemeltetői oldalról. Természetesen ez a vizsgálat kiterjedt az összes hazai gyártó kapacitásaira, párhuzamosan a hazai és nemzetközi piaci igények és lehetőségek felmérésével. A fejlesztések, beszerzések, a kapcsolódó gyártási kapacitások és a költségvetés teherbíró képességének összehangolása során figyelembe kell vennünk a közbeszerzésre vonatkozó szabályozást, és hosszú távon biztosítható, magas színvonalú szolgáltatások fenntartási költségeit. Minden körülményre tekintettel a kormány egy olyan megoldás mellett kötelezte el magát, amely a Rába központi szerepével helyezi új alapokra a buszgyártást, emellett aktivizálva a hazai buszgyártásban részt vevő beszállítókat. A Rába ebben a modellben együttműködik egy nagy nemzetközi buszgyártóval, a Volvóval, amely biztosítja, hogy olyan autóbuszok kerüljenek útjainkra, amelyek az összes hazai feltételnek megfelelnek. A Rába-Volvo-együttműködés részét képezi egy ellentételezési megállapodás is, mely szerint a beépítésre kerülő import fő- és részegységek, valamint alkatrészek értékének 100 százaléka Rába által gyártott termékekkel, alkatrészekkel egyenlítődik ki. Az így megvalósuló ellentételezés okán a magyar hozzáadott érték növekszik a Győrött fejlesztett autóbuszban.

– Képviselő úr! Az együttműködésben már középtávon részt vehetnek a beszállítóként megjelenő kis- és középvállalkozások, akik a Volvo szándékai szerint akár a svéd cég beszállítói programjában is részt vehetnek, bekerülve így a nemzetközi vérkeringésbe. Mindezek alapján biztosítható, hogy a magyar autóbuszpiacon megjelenik egy olyan termék, amelynek előállítása az ellentételezés révén 100 százalékos hazai hozzáadott értékkel bír. Részt tudnak venni a hazai vállalkozások gyártásában, melynek minősége eléri a legmodernebb európai színvonalat, és a hazai szakemberek szellemi kapacitásait is hasznosítja, amely feltételeket így együttesen önmagában egyetlen más gyártó sem tud biztosítani.

A hűség városából a trafikmutyi fővárosa lett?

PÁL TIBOR (MSZP): – Államtitkár úr! Sopront a történelmünkben úgy kezeljük, mint a hűség városát. Az ott élők nem tehetnek arról, hogy ez most megváltozott, és mostantól úgy ismerjük majd, mint a dohánymutyi egyik fővárosa. Történt ugyanis, hogy a Fidesz a magán-nyugdíjpénztárak, a földek, az uniós pályázatok és az állami megrendelések után rátette a kezét az évi 500 milliárdos dohányüzletre is. Államosították a dohánykereskedelmet, elvették a trafikokat a tisztességesen dolgozó családoktól, majd azonnal privatizálták azokat olyanok számára, akik korábban nem ebből a tevékenységből éltek, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy a családi hátterük nem igazán ebbe az irányba tolja őket. Napvilágra kerültek ugyanis a nyertes trafikpályázatok, aminek keretében azt látjuk, hogy Sopronban, a legnagyobb forgalmat bonyolító helyen a helyi fideszes alpolgármester és a helyi kórház igazgatójának a fia nyerte el a lehetőséget arra, hogy dohányt áruljon.

– Államtitkár úr! Mindez számokra lefordítva: az üzlet napi várható árbevétele dohányból szinte annyi, mint a soproni kórházban dolgozó orvosok havi bére. Korábban önök azt mondták, hogy elsősorban munkanélkülieket, rokkantakat, kismamákat, a munkaerőpiacon nehezen elhelyezkedőket, családi vállalkozásokat akarnak támogatni. Úgy tűnik, hogy ez esetben ez nem jelent mást, mint a fideszes családok, haverok helyzetbe hozását. Ez alapján az látszik, hogy ma Magyarországon egy kórházigazgató és egy városi alpolgármester gyermeke a munkaerőpiacon nem tud önállóan, a családtól kapott kulturális tőke alapján megkapaszkodni, az érvényesüléshez milliós állami segítségre, támogatásra van szüksége. Kérdezem tehát:

• Hátrányos helyzetűnek tekinthető-e a dohánypályázat tekintetében az a nyertes pályázó, akinek az édesanyja kórházigazgató, az édesapja pedig a város alpolgármesteri tisztségét tölti be?
• Megfelel-e a törvény szellemiségének az, hogy egy ilyen családi háttérrel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt támogattak az elbírálás során?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! A magyar állam a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére, mint ismert, nyilvános koncessziós pályázatot írt ki. A pályázat kiírása a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény, valamint a koncesszióról szóló törvény alapján történt.

– Képviselő úr! A törvényben foglaltaknak megfelelően tartalmazza az elbírálás szempontjait, ami alapján a pályázatok összpontszámának kialakítása megtörtént. Mindezekre figyelemmel a pályázati kiírások is tartalmazzák, hogy a törvényben meghatározott szempontoknak megfelelő jelentkezők előnyben részesülnek. Ez a fajta pozitív diszkrimináció – erre ön utalt az előbb – azonban a pályázati kiírásban szereplő többletpontszámok érvényesítése mellett nem garantálja azt, hogy ilyen szempontoknak megfelelő pályázó nyerje el a kiírt koncessziós jogosultságot. A koncessziós jogokat minden esetben, így Sopron városában is az összességében legelőnyösebb pályázat nyerte el.

Cigány kulturális világsátor projekt, avagy Ózdból lesz a cigányváros?

EGYED ZSOLT (Jobbik): – Államtitkár úr! Az elmúlt héten Ózd város képviselő-testülete zárt ülésen, a széles közönség kizárásával megszavazott egy olyan projektet, amely az ország több városában is megbukott, és amely eddig minden városban példátlan felháborodást keltett a lakosság körében. Zárójelben jegyzem meg, hogy mind a Fidesz, mind az MSZP képviselői igennel szavaztak az előterjesztésre. A szóban forgó projekt nem más, mint a Miskolcon országos hírnévre szert tett cigány kulturális világsátor. A történet Székesfehérváron kezdődött, ott már a városvezetés nemet mondott. A következő állomás Miskolc volt, ahol a Jobbik helyi népszavazási kezdeményezése akadályozta meg a megvalósítást. Következett Sárospatak, és majd az ottani kudarc után Ózd városa lett a kiszemelt áldozat. A terv neve kultúrgyár lett, ami már önmagában is cinikus. Joggal kérdezem tehát:

• Miért kíván a kormány némi EU-s alamizsnáért régiókat halálra ítélni, végérvényesen felborítva az etnikai arányokat?
• Miért nem világos a kormánynak a lakosság üzenete, miszerint nem cigányközpontot szeretnének Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hanem közbiztonságot, munkahelyet és megélhetést?
• Miért nem az történik, amit a választások előtt ígértek?
• A kormány miért mondott le Északkelet-Magyarországról.

+

KOVÁCS ZOLTÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Méltatlan a Házhoz meg a szellemiségéhez az, amit ön állít, illetve feltesz a kérdésével. Attól tartok, hogy ez esetben nem pusztán az előítéletességgel állunk szemben, amely oly mértékben jellemző önökre, hanem egyszerűen a tudás megszerzése, illetve annak szándéka hiányával. Ön nagyon jól tudja, hogy 2011. május 20-án a kormány és az Országos Roma Önkormányzat megállapodásában rögzítettünk egy sor olyan tennivalót, amelyek szükségesnek látszanak ahhoz, hogy azzal a munkával, amelyet átfogó, komplex módon kezdtünk el megvalósítani, valódi eredményeket érhessünk el.

– Képviselő úr!  2011-ben a soros európai uniós elnökség idején Magyarország volt az az európai uniós tagállam, amely európai szintre emelte a hátrányos helyzetű emberek, köztük a romák kérdését, áttörve egy olyan falat, amely hosszú évtizedek, sőt évszázadok alatt alakult ki, s nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Ezek a felzárkózási vagy roma keretstratégiák, 2012 elejére minden tagállamban elfogadásra kerültek, megteremtik a valódi lehetőségét annak, amely az igazi megoldások felé mutat. Láthatóan önt sem érdeklik ennek az eredményei, hiszen önök valami egészen másban érdekeltek.

– Képviselő úr!  A kormány az Országos Roma Önkormányzat megállapodásnak lényeges eleme, egy olyan kulturális, oktatási és módszertani központ létrehozása, amely a cigánysággal foglalkozó roma és nem roma magyar szakemberek, illetve nemzetközi szakemberek gyűjtőhelye tud lenni. A feladata pedig az lenne, hogy olyan tudásközpontot, olyan módszertani központot hozzon létre, amely nemzetközi téren is megállja a helyét, és olyan nemzetközi szervezetekkel dolgozzon együtt, mint például az UNESCO.

– Képviselő úr!  Ön cinizmusról beszél akkor, amikor a kérdését felteszi, de mi a cinizmus, ha nem az, amikor ön, az ön pártja és más szélsőségesek a valódi megoldások és az esélyteremtés helyett polgárháborús veszélyről és időzített bombáról beszél, amikor a magyar cigányságról gondolkodik? Remélem, hogy végighallgat. Amit önök képviselnek, az a reménytelenség. Aki ilyen kezdeményezést támad, az nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy ne változzon semmi, fennmaradjon az az állapot, amelynek felszámolása az ország bármely pontján minden magyar ember, roma és nem roma ember érdeke.

Mikor kerülhet sor a Berettyóújfalu és Tépe, valamint Derecske és Sáránd közötti kerékpárutak kiépítésére?

VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): – Államtitkár úr! Debrecentől a 47. számú főút mentén a magyar-román határig, illetőleg tovább Nagyváradig készül a közel 70 kilométeres Debrecen-Nagyvárad kerékpárút. Az építkezés szépséghibája, hogy a Mikepércs, Sáránd és Derecske közötti nem egészen 10 kilométeres szakaszon, valamint a Tépe és Berettyóújfalu közötti 12 kilométeres vonalon nem épül bicikliút.

– Államtitkár úr! Magyarország valaha kerékpárgyártó nagyhatalomnak számított. A kerékpár alternatív közlekedési eszköz. Munkahelyre járni, rokonokhoz, barátokhoz látogatni a szomszéd településre vagy akár csak bevásárolni egy közeli élelmiszerboltba, mind-mind azt jelzik, hogy a kerékpár egyszerű, olcsó, környezetkímélő és sportolásra is alkalmas. Formában tartja a testet, frissíti a szellemet, és egészségesebbé teszi a társadalom biciklit használó tagjait. Használata, egyre nagyobb tömegeket mozgat, egyre több amatőr és utánpótlásversenyt rendeznek, és egyre többen váltanak autóról kerékpárra. A XIX. század közlekedési eszköze, a jövő eszköze a kerékpár.

– Államtitkár úr! A Debrecen és Berettyóújfalu közötti közel 40 kilométeres szakaszból 22 kilométeren épül bicikliút. A helyi emberek, valamint a kirándulni vágyók biztonsága érdekében kérem, hogy ne kelljen a forgalmas, balesetektől hemzsegő 47. számú főutat használniuk azoknak, akik kerékpárral tennék meg a települések közötti távolságot. Ezért kérdezem:

• Mikor kerülhet sor a Berettyóújfalu és Tépe, valamint Derecske, Sáránd és Mikepércs közötti kerékpárutak kiépítésére?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Valóban, a kerékpározás kiemelt jelentőségű közlekedési mód a vidéki településeken, különösen az Alföldön. A kerékpáros közlekedés aránya az európai átlag fölött van – direkt utánanéztem –, a 2011-es európai felmérés szerint ez 20 százalék körüli.

– Képviselő úr! A kormány támogató politikájának megfelelően az utóbbi évtizedben hazai és uniós támogatással jelentős hosszban épültek kerékpárutak, így többek között a 47. számú főút egyes szakaszai mellett is. A 47. számú főút ön által említett szakaszán azonban – a Sáránd térségi rövid, körülbelül 1 kilométeres szakasz kivételével – a főút nagy forgalmára tekintettel a kerékpározás jelenleg nem megengedett. Debrecen-Mikepércs-Sáránd között mintegy 12 ezer, Sáránd-Derecske között közel 10 ezer, Derecske belterületén megközelítően 12 ezer, Derecske-Berettyóújfalu között több mint 9 ezer jármű közlekedik naponta, amiben jelentős a nehézgépjármű-forgalom. Ilyen feltételek mellett az úttesten történő kerékpározás nem biztonságos, ezért szükség van a tiltásra.

– Képviselő úr! A felvetett probléma azonban valós, a korábban megvalósult és folyamatban fejlesztés mellett indokolt a hiányzó szakaszok kiépítése, hogy egybefüggő kerékpáros útvonalak, hálózatok jöjjenek létre. A Sáránd-Mikepércs-Derecske és Tépe-Berettyóújfalu közötti szakasz fejlesztését is fontosnak tartjuk, ezért mielőbbi megoldására keressük a megoldást, és nagyon remélem, hogy ezt záros határidőn belül a képviselő úrral tudatni tudom.

Miért ilyen botrányos a szakközépiskolákban és a szakiskolákban a szakmai vizsgákra történő előkészítés?

SÓS TAMÁS (MSZP): – Államtitkár úr! A szakközép- és szakiskolák államosítása után elfelejtettek módosítani egy fontos rendeletet, ami komoly zavarokat okoz a 2013. évi szakmai vizsgáztatás során. Ez a múlt héten derült ki. Ugyanis a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló rendelet a vizsgabizottságról kimondja, hogy a vizsgaszervező alkalmazottja nem lehet a vizsgabizottság elnöke abban az intézményben, amellyel közalkalmazotti jogviszonyban, illetőleg munkaviszonyban áll. Kiderült továbbá, hogy a 20/2007-es kormányrendelet alapján a nyugdíjas szaktanárok sem vizsgáztathatnak elnökként. A költségvetési intézményekben emiatt létszámhiány alakulhat ki. Értesüléseim szerint egy héttel ezelőtt még hétszáz helyen volt ilyen típusú probléma.

– Államtitkár úr! A mai nap több szakképző iskolával beszéltem. Elmondták: előfordult olyan, hogy nem jelent meg a vizsgabizottság elnöke, mert későn kapta meg a felkérést. Aztán előfordult olyan is, hogy nem kapta meg a kamara képviselője a felkérést, és nem jelent meg. Kérdezem:

• Elfogadhatónak tartja-e, hogy elmaradhat vagy törvénytelenül bonyolódhat le a szakmai vizsga mintegy hétszáz esetben az említett iskolatípusokban, mivel az állami fenntartású intézményekben nem vizsgáztathatnak más állami fenntartású iskolákból érkező tanárok?
• Hogy fordulhat ez elő?
• Milyen rendelkezések alapján történik a vizsgáztatás, és hogy nem lehetett erre felkészülni?

+

CZOMBA SÁNDOR, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Az iskolarendszerű szakképzés vizsgaidőszakai, de különösen a májusi-júniusi vizsgaidőszak, mint ahogy ön is tudja, nagyon komoly szervezési feladatokkal jár. Az állam által elismert szakképesítések szakmai vizsgáival kapcsolatban összeállított feladatok ellátásához megfelelő végzettséggel és szakmai felkészültséggel rendelkező szakemberek önkéntes jelentkezésén alapuló vizsgáztatói névjegyzékek az év túlnyomó részében zavartalanul biztosítják a vizsgabizottság kijelölését. A május-júniusi vizsgaidőszak szűk keresztmetszetét az eddigi tapasztalatok alapján éppen az adta, hogy a vizsgáztatói névjegyzékeken szereplő nagyszámú pedagógus a saját intézményükben zajló szakmai vizsgák szervezési feladatai miatt nem tudott külső vizsgáztatási tevékenységet ellátni. Ezt az évek óta vissza-visszatérő problémát a fenntartó, a munkáltató változásából fakadó helyzet lényegében nem befolyásolta.

– Képviselő úr! A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló kormányhatározat részben korlátozta a névjegyzékben szereplő, a nyugdíjkorhatárt már elért szakemberek vizsgáztatási lehetőségeit, amelyek rövid távú kiküszöbölését a vizsgáztatói névjegyzékeken eddig még nem szereplő, de a névjegyzékre történő felvétel anyagi jogi feltételeivel és a vizsgaelnöki, vizsgabizottsági feladatkör ellátásához szükséges ismeretekkel rendelkező szakemberek névjegyzékre történő átmeneti felvétele mellett vizsgabizottsági delegálásával oldjuk meg. Mindemellett már a napokban megvalósulhat a vizsgáztatási feladatokat továbbra is ellátni kívánó nyugdíjas szakemberek bevonására irányuló lehetőség kialakítása is. Azt tudom tehát mondani, hogy nem lesz olyan vizsga, amely azért marad el, mert nincs vizsgaelnök és nincs vizsgabizottsági tag a szakképzés rendszerében kijelölve.