A II. Gyurcsány-kormány regnálása óta 390 törvényt, törvénymódosítást fogadott el a Tisztelt Ház. Volt, amelyiket többször is. Számoson, már a születésük előtt látszott: hézagai és kiskapui között sztárügyvédek fognak sztárpénzekért szlalomozni. Az Alkotmánybíróság is száműzött passzusaik közül nem keveset.
A ciklus leghangosabb kérdése tavaly tavasszal zengett: az SZDSZ látványos távozása után cselekvőképes lesz-e a kisebbségi kormány? Az őszi ülésszak végére ez már egyáltalán nem volt kérdés, a kétkedők legfeljebb azon meditálhattak: szavazataikkal, távolmaradásukkal, vagy épp megosztottságukkal, az SZDSZ vagy az MDF támogatja leginkább a szocialista kormányt. A törvényjavaslatokat, országgyűlési határozatokat tekintve az Kis Testvér (SZDSZ) bizonyult hűségesebbnek. Jó voltukból erősödött kormány törvényalkotási aktivitása, kisebbségben is megerősítették pozíciójukat.
A szeptemberi üléskezdetkor a Ház 204 nem és 171 igen szavazattal utasította el az Országgyűlés feloszlatására irányuló indítványt – a kormányt az SZDSZ segítette ki. December elején az MDF-frakció támogatásával a 2009-es adótörvényeket is sikerült elfogadtatnia (198 szavazattal 181 ellenében) a kormánynak a parlamenttel. A költségvetés főszámainak liberálisok általi támogatását követően pedig a jövő évi költségvetés elfogadása sem volt kétséges.
A kisebbségi kormány stabilizálódásához a fentieken túl az is hozzájárult, hogy a kétharmados többséget igénylő, valamint az eleve kudarcra ítélt kérdések, javaslatok (pl. a pártfinanszírozás kérdése) lekerültek a napirendről. Ezek mellett pedig még továbbra is fennállnak az alkotmányos mulasztások – mint például az egyéni választókerületi határok rendezése –, melyek feloldására szintén nem is tett javaslatot a kormány.
Léteztek félszemű törvények is. Azokat nevezik így, amelyeket elfogadott ugyan a Tisztelt Ház, a kétharmados többséget igénylő részét azonban elvetették. Általában az ellenzék jóvoltából, de alkalom adtán a kormánypártok is éltek e lehetőséggel. Különlegességnek számít, hogy olyan is volt közöttük, amely egyetlen ellenszavazatot sem kapott: a tartózkodás futtatta zátonyra.
A PARLAMENT ÁLTAL ELFOGADOTT TÖRVÉNYJAVASLATOK, TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK
A II. Gyurcsány-kormány regnálása óta 390 törvényt, törvénymódosítást fogadott el a Tisztelt Ház. Volt, amelyiket többször is. Számoson, már a születésük előtt látszott: hézagai és kiskapui között. sztárügyvédek fognak sztárpénzekért szlalomozni. Az Alkotmánybíróság is megsemmisített, passzusaik közül száműzött nem keveset.
2006 | 2007 | 2008 | összessen | |||
Új törvény | 43 | Új törvény | 73 | Új törvény | 57 | 173 |
Törvénymódosítás | 43 | Törvénymódosítás | 111 | Törvénymódosítás | 63 | 217 |
ÖSSZESEN | 86 |
| 184 |
| 120 | 390 |
Rápillantva táblázatunkra messziről látszik: a törvényalkotás a kormánypártok monopóliuma. Igazából csak azoknak az ellenzéki javaslatoknak volt esélye, amelyekről úgy vélték nem ártanak a tekintélynek.
NÉV | 2006 | 2007 | 2008 | ÖSSZESEN | ||||
BENYÚJTVA | ELFOGADVA | BENYÚJTVA | ELFOGADVA | BENYÚJTVA | ELFOGADVA | BENYÚJTVA | ELFOGADVA | |
Kormány | 88 | 72 | 160 | 156 | 122 | 101 | 370 | 329 |
Bizottságok | 6 | 4 | 10 | 9 | 10 | 4 | 26 | 17 |
MSZP | 7 | 2 | 24 | 9 | 15 | 4 | 46 | 15 |
SZDSZ | - | - | 4 | - | 1+6* | 3* | 11 | 3 |
Kormánypárti közösen | 7 | 4 | 3 | 1 | 1 | 1 | 11 | 6 |
Fidesz | 5 | - | 43 | 3 | 29 | - | 77 | 3 |
KDNP | 1 | - | 14 | 1 | 7 | - | 22 | 1 |
MDF | 4 | - | 12 | 1 | 7 | 2 | 23 | 3 |
Ellenzéki közösen | 13 | 2 | 9 | - | 10 | - | 32 | 2 |
Kormánypárti ellenzéki közösen | 2 | 2 | 4 | 4 | 10 | 5 | 16 | 11 |
Független | - | - | - | - | 1 | - | 1 | - |
ÖSSZESEN | 133 | 86 | 283 | 184 | 219 | 120 | 635 | 390 |
Dr. Salamon László és Dr. Rubovszky György az októberi események szomorú tapasztalatai nyomán a hatályos Btk.ban szereplő azon aránytalanságot szüntették meg, mely szerint, „ha hivatalos személy bántalmaz eljárása során állampolgárt legfeljebb két évig tartó szabadságvesztés büntetéssel büntethető, a hivatalos személy elleni állampolgári erőszak alapeseti elkövetése esetén viszont három évig tartó szabadságvesztés kiszabását tette lehetővé.” A kereszténydemokrata politikusok határozott álláspontja volt, hogy a két bűncselekmény tekintetében a hivatalos személyek részére kedvezőbb büntetési tételbeli különbözősége nem indokolható, ezért javasolták a bántalmazás hivatali eljárásban bűncselekmény bűntetté emelését, és a korábbi büntetési tétel szigorítását. Érvelésüket, a parlament minden szavazó tagja elfogadta. Az elfogadott törvénymódosítás alapján „az a hivatalos személy, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Négyen jegyezték az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítását. A kereszténydemokratáktól Dr. Latorcai János és Dr. Hargitai János, a szövetséges Fidesztől pedig Domokos László és Varga Mihály. Az új szabályozás kiszélesítette a nyilatkozattételre kötelezettek körét, ugyanis nemcsak a legalább többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni, hanem minden állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője és felügyelő bizottsági tagja, akit jogszabály illetve társasági szerződés alapján az állami tulajdonosi rész alapján választottak meg. A vagyonnyilatkozat állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaságokra vonatkozó gazdasági érdekeltségi részét nyilvánosságra kell hozni, így átláthatóvá válnak az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségei. További szigorítás, hogy nem kétévente, hanem évente kell vagyonnyilatkozatot tenniük. Ugyancsak változás, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség független a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének nagyságától, azaz a korábbi 200 millió forintos jegyzett tőkére vonatkozó kritériumot esetükben nem kell vizsgálni. Az SZDSZ nemmel voksolt, egyedül Kis Zoltán lógott ki a sorból az igennel. Meghökkentve a meghökkenthetőket, az átláthatóság és a korrupció elleni harc bajnokának önmagát kikiáltó MDF egységesen tartózkodott, miként a független Dr. Gyenesei István is. Az MSZP-ből a pénzügyminiszter Veres János, továbbá Mécs Imre és Dr. Nyúl István meglepve pártját, a kiadott irányelvvel ellentétesen, nemmel voksolt, Dr. Géczi József Alajos pedig tartózkodott.
Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosítását Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Deutsch-Für Tamás, Dr. Répássy Róbert, Szűcs Lajos (Fidesz) jegyezte. A törvénymódosítás kiterjesztette a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő adatok körét, amelyek révén így valósághűbb képet lehet alkotni az országgyűlési képviselők jövedelmi, vagyoni helyzetéről. (Ez nemcsak a választópolgárok jogos elvárása, de a képviselők érdeke is, hiszen így tudják megvédeni magukat a nemtelen támadásoktól.) A törvényjavaslat nyilvánossá tette mindazt az állami, illetve európai uniós támogatást, amelyet a képviselő (valamint a vele közös háztartásban lévő házas- illetve élettársa és gyermeke) kapott, kap. Ide tartoznak azok a támogatások is, amelyeket a képviselő, mint egyéni vállalkozó, mint ingó vagy ingatlan tulajdonos, bérlő, haszonélvező, vagy más jogcímen ezekhez kapcsolódóan kapott, kap. Nyilvánossá tette azokat a támogatásokat is, amelyeket az a gazdasági társaság kapott, amelyben a képviselő tisztségviselő, vagy amelyben anyagi érdekeltsége van. A KDNP és a Fidesz – értelemszerűen - igennel voksolt. AZ SZDSZ egységesen ellene, s nemmel szavazott még a Császár Antal (Fidesz!) és Mécs Imre (MSZP). Tartózkodott: Filló Pál (MSZP, Gyenesei István (független).
A Fidesz három elfogadott javaslatának egyike a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényt módisította. Ágh Péter, Dr. Cser-Palkovics András, Erdős Norbert, Koszorús László, Dr. Nyitrai Zsolt, és Szijjártó Péter szerint a 18. életévét be nem töltött személyt dohányáruval kiszolgáló kereskedelmi egység üzemeltetőjének a dohánytermék forgalmazásától való eltiltása - csökkentheti a fiatalkori dohányzók számát, továbbá a dohányterméket árusítókat is a jogszabályok betartására ösztönözné.” Megszokásból nemmel szavaztak ellene: Ecsődi László, Dr. Orosz Sándor (MSZP), Dr. Eörsi Mátyás, Horn Gábor (SZDSZ).
Dr. Vitányi István, Dr. Répássy Róbert a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt módosította, enyhítve a szakértőkre vonatkozó korábbi szankciókat. Eszerint a szakértő csak olyan ügyekben köteles az összeférhetetlenséget bejelenteni, ahol a szakértő vagy hozzátartozója az adott ügy elbírálásában bíróként, ügyészként vagy a nyomozó hatóság tagjaként járt vagy jár el . Ez a rendelkezés – álláspontjuk szerint - elégséges garanciát biztosít a szakértő esetleges elfogultságának kiszűrésére.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosítására elsősorban az Alkotmány bekövetkezett módosítása miatt volt szükség, mely előírja, hogy a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásáról szóló törvények elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazása szükséges. A büntetőeljárás során alkalmazható titkos adatszerzésre vonatkozó szabályokat azonban eddig egyszerű többséggel alkották. Demeter Ervin és Répássy Róbert indítványa az Alkotmányhoz igazodóan ezen változtatott.
Az MDF-ből egy legény maradt talpon: Pettkó András. Egyik törvényjavaslatának célja volt az adót megfizetők részére a fizetési folyamat egyszerűbbé tétele: „A fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező adózónak belföldi pénzforgalmi bankszámlájáról átutalással vagy az APEH irodában működő kártyaleolvasó terminálról bankkártyával, pénzforgalmi bankszámlával nem rendelkező adózónak belföldi postautalvánnyal vagy belföldi bankszámlájáról történő átutalással kell teljesítenie." A másik is a bürokrácia bozótjait ritkította, a harmadik pedig önérzetünket kívánta növelni, hogy legalább az általunk befizetett adó egy százalékáról rendelkezhessünk, sorsát nyomon követhessük. Miután - pártja elnökétől eltérően - nem szidta, sem Gyurcsányt, sem Orbánt, indítványait elfogadták.
A MAGYAR KÖZLÖNYBEN KIHIRDETETT TÖRVÉNYEK, TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSOK
2008
1 | 2008: I. tv. | Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről | 25. szám |
2 | 2008: II. tv. | A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról | 29. szám |
3 | 2008: III. tv. | Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól | 29. szám |
4 | 2008: IV. tv. | Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása során, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról | 29. szám |
5 | 2008: V. tv. | A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló Stockholmi Egyezmény kihirdetéséről | 33. szám |
6 | 2008: VI. tv. | A kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről szóló, Párizsban 2005. év október hó 20. napján elfogadott UNESCO egyezmény kihirdetéséről | 41. szám |
7 | 2008: VII. tv. | Egyes adótörvények módosításáról | 44. szám |
8 | 2008: VIII. tv. | A külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzésével, valamint a közjegyzői és a konzuli tevékenységgel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról | 46. szám |
9 | 2008: IX. tv. | A 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról | 50. szám |
10 | 2008: X. tv. | Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról | 50. szám |
11 | 2008: XI. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület tagjai megbízatása megszűnésének egyes kérdéseiről | 50. szám |
12 | 2008: XII. tv. | Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről | 54. szám |
13 | 2008: XIII. tv. | Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 2004. október 11-én aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről | 54. szám |
14 | 2008: XIV. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 62. szám |
15 | 2008: XV. tv. | Egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények módosításáról | 64. szám |
16 | 2008: XVI. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala közötti Megállapodás kihirdetéséről | 66. szám |
17 | 2008: XVII. tv. | A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 19. ülésszakán elfogadott, a nőknek bármilyen bányában földalatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú Egyezményének felmondásáról | 66. szám |
18 | 2008: XVIII. tv. | Egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről | 66. szám |
19 | 2008: XIX. tv. | A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény módosításának kihirdetéséről | 71. szám |
20 | 2008: XX. tv. | A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény módosításáról | 73. szám |
21 | 2008: XXI. tv. | A humángenetikai adatok védelméről, valamint a humángenetikai vizsgálatok és kutatások szabályairól | 74. szám |
22 | 2008: XXII. tv. | A Londonban, 1976. november 19-én kelt, a tengeri követelésekkel összefüggő felelősség korlátozásáról szóló 1976. évi egyezmény és a Londonban, 1996. május 2-án kelt, az egyezmény módosításáról szóló 1996. évi jegyzőkönyv kihirdetéséről | 84. szám |
23 | 2008: XXIII. tv. | A Londonban, 1996. május 3-án kelt, a veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításával kapcsolatos felelősségről és kártérítésről szóló 1996. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről | 84. szám |
24 | 2008: XXIV. tv. | Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról | 84. szám |
25 | 2008: XXV. tv. | Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról | 84. szám |
26 | 2008: XXVI. tv. | A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény módosításáról | 86. szám |
27 | 2008: XXVII. tv. | Egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról | 89. szám |
28 | 2008: XXVIII. tv. | Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról | 89. szám |
29 | 2008: XXIX. tv. | A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról | 89. szám |
30 | 2008: XXX. tv. | A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról | 89. szám |
31 | 2008: XXXI. tv. | Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról | 89. szám |
32 | 2008: XXXII. tv. | A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról | 89. szám |
33 | 2008: XXXIII. tv. | A tűzoltó egyesületekről | 89. szám |
34 | 2008: XXXIV. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezetnek a Magyar Köztársaság területén való településéről és működéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről | 91. szám |
35 | 2008: XXXV. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről | 91. szám |
36 | 2008: XXXVI. tv. | A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról | 92. szám |
37 | 2008: XXXVII. tv. | A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról | 92. szám |
38 | 2008: XXXVIII. tv. | A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról | 92. szám |
39 | 2008: XXXIX. tv. | A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról | 93. szám |
40 | 2008: XL. tv. | A földgázellátásról | 93. szám |
41 | 2008: XLI. tv. | A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról | 93. szám |
42 | 2008: XLII. tv. | A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról | 93. szám |
43 | 2008: XLIII. tv. | A Magyar Köztársaságnak a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája 2. Cikk 2. bekezdése szerinti kötelezettségvállalásai cigány (romani és beás) nyelvekre történő kiterjesztéséről | 94. szám |
44 | 2008: XLIV. tv. | Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról | 94. szám |
45 | 2008: XLV. tv. | Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról | 94. szám |
46 | 2008: XLVI. tv. | Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről | 95. szám |
47 | 2008: XLVII. tv. | A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról | 95. szám |
48 | 2008: XLVIII. tv. | A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól | 95. szám |
49 | 2008: XLIX. tv. | A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról | 96. szám |
50 | 2008: L. tv. | Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról | 99. szám |
51 | 2008: LI. tv. | A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokkal összefüggő egyes törvénymódosításokról | 140. szám |
52 | 2008: LII. tv. | Az Albán Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Horvát Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 141. szám |
53 | 2008: LIII. tv. | A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről | 144. szám |
54 | 2008: LIV. tv. | A Magyar Köztársaságnak a Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról | 144. szám |
55 | 2008: LV. tv. | Az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Bosznia és Hercegovina közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről | 144. szám |
56 | 2008: LVI. tv. | A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosításáról | 147. szám |
57 | 2008: LVII. tv. | A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról | 153. szám |
58 | 2008: LVIII. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról | 154. szám |
59 | 2008: LIX. tv. | A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról | 154. szám |
60 | 2008: LX. tv. | Az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott szerződés kihirdetéséről | 154. szám |
61 | 2008: LXI. tv. | A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról | 155. szám |
62 | 2008: LXII. tv. | A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) keretében 1979-ben elfogadott, és az 1987. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett nukleáris anyagok fizikai védelméről szóló Egyezménynek a NAÜ által szervezett diplomáciai konferencia keretében, 2005. július 8-án aláírt módosítása kihirdetéséről | 155. szám |
63 | 2008: LXIII. tv. | Az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény módosításáról | 158. szám |
64 | 2008: LXIV. tv. | "Communitas Fortissima" - Kercaszomor a legbátrabb faluról | 159. szám |
65 | 2008: LXV. tv. | A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról | 159. szám |
66 | 2008: LXVI. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 159. szám |
67 | 2008: LXVII. tv. | A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről | 161. szám |
68 | 2008: LXVIII. tv. | Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről | 161. szám |
69 | 2008: LXIX. tv. | A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról | 161. szám |
70 | 2008: LXX. tv. | A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről | 161. szám |
71 | 2008: LXXI. tv. | A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról | 162. szám |
72 | 2008: LXXII. tv. | A Magyar Köztársaság, valamint Montenegró Köztársaság között a társadalombiztosításról és a szociális biztonság egyes kérdéseiről szóló, Budapesten, 2008. május 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről | 164. szám |
73 | 2008: LXXIII. tv. | A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról | 164. szám |
74 | 2008: LXXIV. tv. | A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról | 165. szám |
75 | 2008: LXXV. tv. | A takarékos állami gazdálkodásról | 167. szám |
76 | 2008: LXXVI. tv. | A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról | 167. szám |
77 | 2008: LXXVII. tv. | Az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásról szóló megállapodáshoz való csatlakozásról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 170. szám |
78 | 2008: LXXVIII. tv. | A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról | 171. szám |
79 | 2008: LXXIX. tv. | A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról | 171. szám |
80 | 2008: LXXX. tv. | Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról | 174. szám |
81 | 2008: LXXXI. tv. | Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról | 174. szám |
82 | 2008: LXXXII. tv. | A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról | 174. szám |
83 | 2008: LXXXIII. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2009. évi költségvetéséről | 175. szám |
84 | 2008: LXXXIV. tv. | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | 176. szám |
85 | 2008: LXXXV. tv. | Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény módosításáról | 176. szám |
86 | 2008: LXXXVI. tv. | A Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról | 176. szám |
87 | 2008: LXXXVII. tv. | A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény módosításáról | 177. szám |
88 | 2008: LXXXVIII. tv. | A Vámegyüttműködési Tanács létrehozásáról szóló, Brüsszelben, 1950. december 15-én megkötött nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről | 178. szám |
89 | 2008: LXXXIX. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Azerbajdzsán Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2008. február 18. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | 178. szám |
90 | 2008: XC. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről | 178. szám |
91 | 2008: XCI. tv. | A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról | 178. szám |
92 | 2008: XCII. tv. | Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról | 178. szám |
93 | 2008: XCIII. tv. | A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról | 181. szám |
94 | 2008: XCIV. tv. | A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról | 181. szám |
95 | 2008: XCV. tv. | Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról | 181. szám |
96 | 2008: XCVI. tv. | A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról | 183. szám |
97 | 2008: XCVII. tv. | A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról | 183. szám |
98 | 2008: XCVIII. tv. | Az Európa Tanács 2006. május 19-én, Strasbourgban elfogadott, az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről szóló Egyezménye kihirdetéséről | 183. szám |
99 | 2008: XCIX. tv. | Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól | 183. szám |
100 | 2008: C. tv. | Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról | 185. szám |
101 | 2008: CI. tv. | A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról | 185. szám |
102 | 2008: CII. tv. | A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről | 186. szám |
103 | 2008: CIII. tv. | A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról | 187. szám |
104 | 2008: CIV. tv. | A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről | 187. szám |
105 | 2008: CV. tv. | A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról | 187. szám |
106 | 2008: CVI. tv. | Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról | 187. szám |
107 | 2008: CVII. tv. | Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról | 187. szám |
108 | 2008: CVIII. tv. | A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról | 187. szám |
109 | 2008: CIX. tv. | A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról | 189. szám |
110 | 2008: CX. tv. | Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról | 189. szám |
111 | 2008: CXI. tv. | A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról | 190. szám |
112 | 2008: CXII. tv. | A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról | 190. szám |
113 | 2008: CXIII. tv. | A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról | 190. szám |
114 | 2008: CXIV. tv. | A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról | 190. szám |
115 | 2008: CXV. tv. | Egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról | 190. szám |
2007
1 | 2007: III. tv. | A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról | 21. szám |
2 | 2007: IV. tv. | Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 23. szám |
3 | 2007: V. tv. | Egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság között létrejött euro-mediterrán légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről | 23. szám |
4 | 2007: VI. tv. | A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról | 23. szám |
5 | 2007: VII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya, Románia Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között a Magyar Köztársaság, Románia és Szerbia és Montenegró államhatárainak találkozási pontjáról, az azt jelölő hármashatár-jelről és annak karbantartásáról szóló, Újvidéken, 2006. április 19-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről | 28. szám |
6 | 2007: VIII. tv. | A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a magyar-ukrán államhatár rendjéről, a határkérdésekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Kijevben, 1995. május 19-én aláírt Szerződés 2. cikk 3. pontja alapján elkészített, és Budapesten, 2003. június 20-án aláírt, a Magyar Köztársaság és Ukrajna közötti államhatár új redemarkációs okmányai kihirdetéséről | 28. szám |
7 | 2007: IX. tv. | Az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezmény és az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezményhez elfogadott 2003. évi jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi egyezmény kihirdetéséről | 28. szám |
8 | 2007: X. tv. | A Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről | 28. szám |
9 | 2007: XI. tv. | A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról | 28. szám |
10 | 2007: XII. tv. | A társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról | 31. szám |
11 | 2007: XIII. tv. | A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról | 36. szám |
12 | 2007: XIV. tv. | A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról | 36. szám |
13 | 2007: XV. tv. | A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény és ehhez kapcsolódóan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról | 37. szám |
14 | 2007: XVI. tv. | Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról | 38. szám |
15 | 2007: XVII. tv. | A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről | 38. szám |
16 | 2007: XVIII. tv. | A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás nevében a vízumok kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 38. szám |
17 | 2007: XIX. tv. | Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról | 39. szám |
18 | 2007: XX. tv. | A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről | 40. szám |
19 | 2007: XXI. tv. | A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 40. szám |
20 | 2007: XXII. tv. | A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról | 40. szám |
21 | 2007: XXIII. tv. | A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról | 42. szám |
22 | 2007: XXIV. tv. | Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról | 42. szám |
23 | 2007: XXV. tv. | A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról | 43. szám |
24 | 2007: XXVI. tv. | Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról | 50. szám |
25 | 2007: XXVII. tv. | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról | 50. szám |
26 | 2007: XXVIII. tv. | Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2004. január 30-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 90. számú határozat kihirdetéséről | 50. szám |
27 | 2007: XXIX. tv. | Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról | 52. szám |
28 | 2007: XXX. tv. | Az Európai Közösségek és tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről | 54. szám |
29 | 2007: XXXI. tv. | A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról | 54. szám |
30 | 2007: XXXII. tv. | Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról | 54. szám |
31 | 2007: XXXIII. tv. | Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról | 60. szám |
32 | 2007: XXXIV. tv. | Az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény Varsóban, 2002. szeptember 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről | 62. szám |
33 | 2007: XXXV. tv. | A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között az egymás nevében a vízumok és tartózkodási engedélyek kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 62. szám |
34 | 2007: XXXVI. tv. | A szabálysértési jogsegélyről | 62. szám |
35 | 2007: XXXVII. tv. | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról | 62. szám |
36 | 2007: XXXVIII. tv. | A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról | 62. szám |
37 | 2007: XXXIX. tv. | Egyes adótörvények módosításáról | 63. szám |
38 | 2007: XL. tv. | A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról | 65. szám |
39 | 2007: XLI. tv. | A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról | 65. szám |
40 | 2007: XLII. tv. | Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről | 65. szám |
41 | 2007: XLIII. tv. | A jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról | 67. szám |
42 | 2007: XLIV. tv. | Egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról | 67. szám |
43 | 2007: XLV. tv. | A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról | 69. szám |
44 | 2007: XLVI. tv. | A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről | 70. szám |
45 | 2007: XLVII. tv. | A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról | 72. szám |
46 | 2007: XLVIII. tv. | A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról | 72. szám |
47 | 2007: XLIX. tv. | A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról | 72. szám |
48 | 2007: L. tv. | A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról | 72. szám |
49 | 2007: LI. tv. | A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról | 72. szám |
50 | 2007: LII. tv. | A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról | 72. szám |
51 | 2007: LIII. tv. | A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról | 73. szám |
52 | 2007: LIV. tv. | Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról | 73. szám |
53 | 2007: LV. tv. | A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról | 73. szám |
54 | 2007: LVI. tv. | A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról | 73. szám |
55 | 2007: LVII. tv. | A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról | 73. szám |
56 | 2007: LVIII. tv. | A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról | 73. szám |
57 | 2007: LIX. tv. | A polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének megállapítására irányuló eljárással összefüggő törvénymódosításokról | 73. szám |
58 | 2007: LX. tv. | Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről | 73. szám |
59 | 2007: LXI. tv. | A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról | 75. szám |
60 | 2007: LXII. tv. | Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról | 77. szám |
61 | 2007: LXIII. tv. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról | 77. szám |
62 | 2007: LXIV. tv. | A jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról | 77. szám |
63 | 2007: LXV. tv. | Az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az Európai Unió tagállamai között 2000. május 29-én létrejött kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény és az ahhoz csatolt 2001. évi jegyzőkönyv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 77. szám |
64 | 2007: LXVI. tv. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról | 79. szám |
65 | 2007: LXVII. tv. | A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról | 79. szám |
66 | 2007: LXVIII. tv. | A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról | 79. szám |
67 | 2007: LXIX. tv. | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | 79. szám |
68 | 2007: LXX. tv. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról | 80. szám |
69 | 2007: LXXI. tv. | Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról | 80. szám |
70 | 2007: LXXII. tv. | Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról | 80. szám |
71 | 2007: LXXIII. tv. | Egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról | 80. szám |
72 | 2007: LXXIV. tv. | A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól | 80. szám |
73 | 2007: LXXV. tv. | A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről | 80. szám |
74 | 2007: LXXVI. tv. | A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról | 83. szám |
75 | 2007: LXXVII. tv. | A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról | 83. szám |
76 | 2007: LXXVIII. tv. | A vállalkozói "körbetartozások" mérséklése céljából történő törvénymódosításokról | 83. szám |
77 | 2007: LXXIX. tv. | A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról | 83. szám |
78 | 2007: LXXX. tv. | A menedékjogról | 83. szám |
79 | 2007: LXXXI. tv. | A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról | 83. szám |
80 | 2007: LXXXII. tv. | Egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről | 83. szám |
81 | 2007: LXXXIII. tv. | A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról | 84. szám |
82 | 2007: LXXXIV. tv. | A rehabilitációs járadékról | 86. szám |
83 | 2007: LXXXV. tv. | A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról | 86. szám |
84 | 2007: LXXXVI. tv. | A villamos energiáról | 86. szám |
85 | 2007: LXXXVII. tv. | A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról | 87. szám |
86 | 2007: LXXXVIII. tv. | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | 88. szám |
87 | 2007: LXXXIX. tv. | Az államhatárról | 88. szám |
88 | 2007: XC. tv. | A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról | 88. szám |
89 | 2007: XCI. tv. | A Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról szóló, Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függelék Melléklete módosításának és kiegészítésének kihirdetéséről | 89. szám |
90 | 2007: XCII. tv. | A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 90. szám |
91 | 2007: XCIII. tv. | A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról | 90. szám |
92 | 2007: XCIV. tv. | Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról | 90. szám |
93 | 2007: XCV. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről | 91. szám |
94 | 2007: XCVI. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről | 91. szám |
95 | 2007: XCVII. tv. | A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról | 91. szám |
96 | 2007: XCVIII. tv. | A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról | 91. szám |
97 | 2007: XCIX. tv. | Az európai területi együttműködési csoportosulásról | 91. szám |
98 | 2007: C. tv. | A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról | 91. szám |
99 | 2007: CI. tv. | A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról | 92. szám |
100 | 2007: CII. tv. | A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról | 92. szám |
101 | 2007: CIII. tv. | A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény módosításáról | 93. szám |
102 | 2007: CIV. tv. | A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról | 93. szám |
103 | 2007: CV. tv. | A Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről | 93. szám |
104 | 2007: CVI. tv. | Az állami vagyonról | 121. szám |
105 | 2007: CVII. tv. | A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról | 121. szám |
106 | 2007: CVIII. tv. | A Magyar Köztársaság és az Azerbajdzsán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Bakuban, 2007. május 18-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről | 127. szám |
107 | 2007: CIX. tv. | A Magyar Köztársaság és a Jordán Hasemita Királyság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Budapesten, 2007. június 14-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről | 127. szám |
108 | 2007: CX. tv. | A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról | 127. szám |
109 | 2007: CXI. tv. | A Firenzében, 2000. október 20-án kelt, Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről | 131. szám |
110 | 2007: CXII. tv. | A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról | 131. szám |
111 | 2007: CXIII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Moldovai Köztársaságnak a Magyar Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között kötött kétoldalú szerződésekben való utódlásáról szóló, Budapesten, 2005. november 17-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 131. szám |
112 | 2007: CXIV. tv. | Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról | 136. szám |
113 | 2007: CXV. tv. | Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról | 136. szám |
114 | 2007: CXVI. tv. | A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról | 138. szám |
115 | 2007: CXVII. tv. | A foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről | 145. szám |
116 | 2007: CXVIII. tv. | A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről | 147. szám |
117 | 2007: CXIX. tv. | Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról | 147. szám |
118 | 2007: CXX. tv. | A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet módosításáról, valamint az ADR "A" és "B" Melléklete 2007. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetéséről | 148. szám |
119 | 2007: CXXI. tv. | Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról | 149. szám |
120 | 2007: CXXII. tv. | A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról | 149. szám |
121 | 2007: CXXIII. tv. | A kisajátításról | 152. szám |
122 | 2007: CXXIV. tv. | A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról | 153. szám |
123 | 2007: CXXV. tv. | A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról | 153. szám |
124 | 2007: CXXVI. tv. | Egyes adótörvények módosításáról | 155. szám |
125 | 2007: CXXVII. tv. | Az általános forgalmi adóról | 155. szám |
126 | 2007: CXXVIII. tv. | A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról | 156. szám |
127 | 2007: CXXIX. tv. | A termőföld védelméről | 156. szám |
128 | 2007: CXXX. tv. | Az Európai Szabadalmi Egyezmény 2000-ben felülvizsgált szövegének kihirdetéséről | 157. szám |
129 | 2007: CXXXI. tv. | A Genfben, 2000. június 1-jén elfogadott Szabadalmi Jogi Szerződés kihirdetéséről | 158. szám |
130 | 2007: CXXXII. tv. | Az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 158. szám |
131 | 2007: CXXXIII. tv. | A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról | 160. szám |
132 | 2007: CXXXIV. tv. | A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról | 162. szám |
133 | 2007: CXXXV. tv. | A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről | 162. szám |
134 | 2007: CXXXVI. tv. | A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról | 162. szám |
135 | 2007: CXXXVII. tv. | A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról | 162. szám |
136 | 2007: CXXXVIII. tv. | A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól | 162. szám |
137 | 2007: CXXXIX. tv. | Az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködésről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról | 163. szám |
138 | 2007: CXL. tv. | A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről | 163. szám |
139 | 2007: CXLI. tv. | A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról | 163. szám |
140 | 2007: CXLII. tv. | Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról | 163. szám |
141 | 2007: CXLIII. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról | 163. szám |
142 | 2007: CXLIV. tv. | Az Európa Tanács keretében 2001. november 8-án létrejött, az audiovizuális örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről | 163. szám |
143 | 2007: CXLV. tv. | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról | 164. szám |
144 | 2007: CXLVI. tv. | A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról | 168. szám |
145 | 2007: CXLVII. tv. | A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló, Genfben, 1980. október hó 15. napján kelt Egyezmény 1. cikke, Genfben, 2001. december 21-én elfogadott módosításának kihirdetéséről | 169. szám |
146 | 2007: CXLVIII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti ingatlancseréről szóló megállapodás kihirdetéséről | 169. szám |
147 | 2007: CXLIX. tv. | A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról | 169. szám |
148 | 2007: CL. tv. | A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról | 169. szám |
149 | 2007: CLI. tv. | A jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról | 169. szám |
150 | 2007: CLII. tv. | Egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről | 169. szám |
151 | 2007: CLIII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről | 172. szám |
152 | 2007: CLIV. tv. | A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról | 172. szám |
153 | 2007: CLV. tv. | A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról | 172. szám |
154 | 2007: CLVI. tv. | A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról | 174. szám |
155 | 2007: CLVII. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetéséről | 174. szám |
156 | 2007: CLVIII. tv. | A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény módosításáról | 176. szám |
157 | 2007: CLIX. tv. | A viszontbiztosítókról | 178. szám |
158 | 2007: CLX. tv. | A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról | 178. szám |
159 | 2007: CLXI. tv. | A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról | 180. szám |
160 | 2007: CLXII. tv. | Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról | 180. szám |
161 | 2007: CLXIII. tv. | A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról | 180. szám |
162 | 2007: CLXIV. tv. | A Londonban, 2001. október 5-én kelt, a hajókon alkalmazott ártalmas antivegetatív bevonatrendszerek ellenőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény kihirdetéséről | 181. szám |
163 | 2007: CLXV. tv. | A Londonban, 2001. március 22-én kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló nemzetközi egyezmény kihirdetéséről | 181. szám |
164 | 2007: CLXVI. tv. | A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény módosításáról | 181. szám |
165 | 2007: CLXVII. tv. | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | 182. szám |
166 | 2007: CLXVIII. tv. | Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről | 182. szám |
167 | 2007: CLXIX. tv. | A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről | 183. szám |
168 | 2007: CLXX. tv. | A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék bevezetésével összefüggő módosításáról | 183. szám |
169 | 2007: CLXXI. tv. | A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról | 183. szám |
170 | 2007: CLXXII. tv. | A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról | 183. szám |
171 | 2007: CLXXIII. tv. | A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról | 183. szám |
172 | 2007: CLXXIV. tv. | Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról | 184. szám |
173 | 2007: CLXXV. tv. | Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról | 184. szám |
174 | 2007: CLXXVI. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észt Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 185. szám |
175 | 2007: CLXXVII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 185. szám |
176 | 2007: CLXXVIII. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 185. szám |
177 | 2007: CLXXIX. tv. | Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról | 185. szám |
178 | 2007: CLXXX. tv. | Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról | 186. szám |
179 | 2007: CLXXXI. tv. | A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról | 186. szám |
180 | 2007: CLXXXII. tv. | Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról | 186. szám |
181 | 2007: CLXXXIII. tv. | A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról | 186. szám |
182 | 2007: CLXXXIV. tv. | A bejegyzett élettársi kapcsolatról | 186. szám |
2006
1 | 2006: LIV. tv. | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | 67. szám |
2 | 2006: LV. tv. | A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról | 67. szám |
3 | 2006: LVI. tv. | Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról | 67. szám |
4 | 2006: LVII. tv. | A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról | 67. szám |
5 | 2006: LVIII. tv. | A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról | 83. szám |
6 | 2006: LIX. tv. | Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról | 86. szám |
7 | 2006: LX. tv. | A házipénztár adóról | 86. szám |
8 | 2006: LXI. tv. | Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról | 86. szám |
9 | 2006: LXII. tv. | Az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről | 86. szám |
10 | 2006: LXIII. tv. | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról | 88. szám |
11 | 2006: LXIV. tv. | A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról | 90. szám |
12 | 2006: LXV. tv. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról | 90. szám |
13 | 2006: LXVI. tv. | Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról | 90. szám |
14 | 2006: LXVII. tv. | A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról | 90. szám |
15 | 2006: LXVIII. tv. | A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról | 90. szám |
16 | 2006: LXIX. tv. | Az európai szövetkezetről | 95. szám |
17 | 2006: LXX. tv. | Az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény módosításáról | 95. szám |
18 | 2006: LXXI. tv. | A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról | 97. szám |
19 | 2006: LXXII. tv. | A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról | 97. szám |
20 | 2006: LXXIII. tv. | A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról | 128. szám |
21 | 2006: LXXIV. tv. | A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról | 128. szám |
22 | 2006: LXXV. tv. | Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) keretében 1951. december 6-án létrehozott és 1952. április 3-án hatályba lépett Nemzetközi Növényvédelmi Egyezménynek a FAO-konferencia 1997. novemberi, huszonkilencedik ülésszakán elfogadott, 2005. október 2-án hatályba lépett módosításaival egységes szerkezetben történő kihirdetéséről | 128. szám |
23 | 2006: LXXVI. tv. | A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről | 128. szám |
24 | 2006: LXXVII. tv. | A Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 128. szám |
25 | 2006: LXXVIII. tv. | Az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről | 129. szám |
26 | 2006: LXXIX. tv. | A Magyar Köztársaság és a Koreai Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2006. május 12-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről | 129. szám |
27 | 2006: LXXX. tv. | Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről szóló, Genfben, 2005. május 4-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 130. szám |
28 | 2006: LXXXI. tv. | Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az orvosbiológiai kutatásokról szóló, Genfben, 2005. szeptember 28-án aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről | 130. szám |
29 | 2006: LXXXII. tv. | A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikk (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló biztosítéki megállapodás és jegyzőkönyv, valamint a megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről | 137. szám |
30 | 2006: LXXXIII. tv. | Az Európai Védelmi Ügynökség és annak személyzete részére biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló, az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői határozatának kihirdetéséről | 137. szám |
31 | 2006: LXXXIV. tv. | A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a közös államhatár láthatóságának biztosításáról és az ezzel összefüggő kérdések szabályozásáról, a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság által 1964. október 31-én aláírt és 1987. április 29-én módosított és kiegészített Szerződés módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 2002. április 8-án aláírt Szerződés kihirdetéséről | 137. szám |
32 | 2006: LXXXV. tv. | A Magyar Köztársaság és Románia között a magyar-román államhatár rendjéről, az együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Szerződés kihirdetéséről | 137. szám |
33 | 2006: LXXXVI. tv. | Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról | 137. szám |
34 | 2006: LXXXVII. tv. | Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról | 137. szám |
35 | 2006: LXXXVIII. tv. | A nemzeti agrár kárenyhítési rendszerről | 137. szám |
36 | 2006: LXXXIX. tv. | Az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös jogsegélyről és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről | 140. szám |
37 | 2006: XC. tv. | A Magyar Köztársaság Kormánya és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Kormánya között a terrorizmus, a kábítószer tiltott forgalma és a szervezett bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló, Budapesten, 1996. április 21-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről | 140. szám |
38 | 2006: XCI. tv. | A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló, Pozsonyban, 2006. október 2-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről | 140. szám |
39 | 2006: XCII. tv. | A prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról | 140. szám |
40 | 2006: XCIII. tv. | A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról | 140. szám |
41 | 2006: XCIV. tv. | A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról | 142. szám |
42 | 2006: XCV. tv. | Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról | 142. szám |
43 | 2006: XCVI. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról | 142. szám |
44 | 2006: XCVII. tv. | Az egészségügyben működő szakmai kamarákról | 146. szám |
45 | 2006: XCVIII. tv. | A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól | 146. szám |
46 | 2006: XCIX. tv. | A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról | 147. szám |
47 | 2006: C. tv. | A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról | 148. szám |
48 | 2006: CI. tv. | Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény kihirdetéséről | 149. szám |
49 | 2006: CII. tv. | Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről | 149. szám |
50 | 2006: CIII. tv. | Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a migránsok szárazföldön, légi úton és tengeren történő csempészete elleni fellépésről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről | 149. szám |
51 | 2006: CIV. tv. | Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról | 149. szám |
52 | 2006: CV. tv. | A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról | 150. szám |
53 | 2006: CVI. tv. | A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról | 150. szám |
54 | 2006: CVII. tv. | A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról | 150. szám |
55 | 2006: CVIII. tv. | A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a bűnüldöző szervek határokon átnyúló együttműködéséről szóló, Brdoban, 2006. október 25-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről | 152. szám |
56 | 2006: CIX. tv. | A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról | 154. szám |
57 | 2006: CX. tv. | A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról | 154. szám |
58 | 2006: CXI. tv. | A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról | 154. szám |
59 | 2006: CXII. tv. | A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról | 155. szám |
60 | 2006: CXIII. tv. | A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról | 155. szám |
61 | 2006: CXIV. tv. | Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról | 155. szám |
62 | 2006: CXV. tv. | Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról | 156. szám |
63 | 2006: CXVI. tv. | Az egészségbiztosítás körében végzett tevékenység felügyeletéről | 156. szám |
64 | 2006: CXVII. tv. | Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról | 156. szám |
65 | 2006: CXVIII. tv. | A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról | 156. szám |
66 | 2006: CXIX. tv. | A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról | 157. szám |
67 | 2006: CXX. tv. | Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról | 157. szám |
68 | 2006: CXXI. tv. | A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról | 157. szám |
69 | 2006: CXXII. tv. | Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról | 159. szám |
70 | 2006: CXXIII. tv. | A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről | 159. szám |
71 | 2006: CXXIV. tv. | Az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetéséről | 159. szám |
72 | 2006: CXXV. tv. | Az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló 1999. június 21-ei megállapodás, valamint az ahhoz csatolt, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében a megállapodásban szerződő félként való részvételéről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről | 159. szám |
73 | 2006: CXXVI. tv. | A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás kihirdetéséről | 159. szám |
74 | 2006: CXXVII. tv. | A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről | 160. szám |
75 | 2006: CXXVIII. tv. | Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről | 160. szám |
76 | 2006: CXXIX. tv. | A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról | 160. szám |
77 | 2006: CXXX. tv. | A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről | 160. szám |
78 | 2006: CXXXI. tv. | Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról | 160. szám |
79 | 2006: CXXXII. tv. | Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről | 160. szám |
80 | 2006: CXXXIII. tv. | A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról | 164. szám |
81 | 2006: CXXXIV. tv. | A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról | 164. szám |
82 | 2006: CXXXV. tv. | A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról | 164. szám |
83 | 2007: I. tv. | A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról | 1. szám |
84 | 2007: II. tv. | A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról | 1. szám |
Bartha Szabó József