Átverésre korlátlanul van pénz

Forrás: fidesz.hu

Az egészségügy az elmúlt három évben mindig vesztes volt, 2006 és 2008 között 250 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, jövőre pedig mintegy 100 milliárd forintot készülnek onnét elvenni – hívta fel a figyelmet  Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa mai sajtótájékoztatóján..

Hozzátette: úgy tűnik tehát, nincs pénz az egészségügyre, ám ennek mégis ellentmond, hogy a kormány a jövő évi egészségügyi költségvetésben 100 millió forintot szán kommunikációra.

A politikus szerint ennél is magasabb az az összeg, 116 millió forint, amit még az idén induló egészségügyi PR-körútra fordítanak.

„Magyarul a kormányzat becsapásra, átverésre, korlátlan forrásokat tud mozgósítani, hogy elfogadtassa az emberekkel mindazt a kárt, amit az egészségügyben okozott” – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!