Megújult a veszprémi vasútállomás

Több mint egymilliárd forintból újult meg a veszprémi vasútállomás és környéke. Az évtizedek óta várt beruházás révén a városról szerzett első benyomás jelentősen javul – fogalmazott a csütörtöki átadó ünnepségen a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa.

Navracsics Tibor kiemelte: a térségben zajló fejlesztéseket a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében tervezik meg, ezt célozza a vasúti közlekedés modernizálása is.

Bói Lóránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a Budapest-Veszprém viszonylatban 20 százalékkal nagyobb az utasforgalom az egy évvel korábbinál.

Virág István, a MÁV Zrt. pályaműködtetési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vasútállomás és környéke 1,2 milliárd forintból újult meg, ebből 750 millió forint az Európa Kulturális Fővárosa Program támogatása, 454 millió forint pedig a MÁV saját forrása.

Megújult az utasváró, a burkolatok, korszerűsödött az utastájékoztatás, utcabútorokat, padokat helyeztek el, esőbeállót alakítottak ki – tette hozzá.

Ovádi Péter, Veszprém megye 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője, arról beszélt, hogy állatbarát vasútállomás fogadja az utazókat, hiszen kutyafuttatót alakítottak ki valamint chip-leolvasót helyeztek el.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) az összefogás erejét és fontosságát emelte ki, hangsúlyozva a MÁV ás a Máltai Szeretetszolgálat szerepvállalását a fejlesztésben. Jelentősnek nevezte, hogy a vasútállomás szomszédságában lévő, a szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszálló környezete is megújulhatott.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!